Szerda hajnaltól az ingázók már használhatják a Jánossomorja és Andau közötti határátlépési pontot, amit gyorsan hoztak létre az illetékes hatóságok. Az átkelő minden nap reggel 5-től 21 óráig tart nyitva. Csak azok mehetnek itt át, akik érvényes munkaviszonyukat igazolni tudó osztrák vagy magyar állampolgárok, illetve földtulajdonosok vagy fölhasználok, szintén igazoltan. Ma reggel több román állampolgárságú vendégmunkást is visszafordítottak már, akik a határtérség településein laknak. Indokolt esetben sor kerülhet lázmérésre is.

Hajnali nyitás az átlépési ponton Jánossomorjánál – a rendőrség felvétele

Hajnalban már autók várakoztak a nyitásra, de torlódás, hosszabb várakozás nem alakult ki délelőttig sem. Ugyanakkor a Pamhagen – Fertőd közötti átkelő forgalmi zsúfoltsága érezhetően enyhült több arra járó szerint.

A nyitás gyors volt, jelenleg is egy átléptető kisbusz és kisebb kiszolgáló infrastruktúra segíti a rendőrök munkáját. A város önkormányzata és a rendőri vezetés együttműködik a pont megfelelő feltételeinek kialakításában, szerdán is tartottak közös helyszíni szemlét. Lőrincz György, Jánossomorja polgármestere itt kiemelte, a legtöbb helyi lakó és a város egésze számára is nagy könnyebbség ez a változás, tekintve, hogy a járványügyi helyzet sem fokozódott. “Sok erőfeszítést tettünk, hiszen több lakossági kérés is érkezett hozzánk a nyitás érdekében. Ennek most meg is lett az eredménye. Köszönjük az ebben közreműködők, döntéshozók és rendőrök segítségét!”

Lőrincz György polgármester (balról) és Csizmadia Gábor megyei rendőrfőkapitány (jobbról) a jánossomorjai átlépési pont közös szemléjén szerda délelőtt – Fotó: Jánossomorja Város Önkormányzata

Az átkelő napra pontosan két hónapja zárt be. Azóta többen is kérték a nyitást, mert az nagy segítség lenne a közeli átkelő nélkül maradt régió ingázóinak, akiknek így Fertőd vagy Hegyeshalom felé kell kerülni. Többeknek így 50-100 kilométerrel is meghosszabbodott az útjuk, a várakozások miatt akár több órás késésekkel is számolni kellett, anyagilag sem volt elenyésző a többlet üzemanyag.

A nyitás érdekében Lőrincz György, Jánossomorja polgármestere is tett lépéseket lakossági igényeket tolmácsolva a minisztériumok és a térség országgyűlési képviselője, Dr. Nagy István felé is. A magyar oldalról így lassacskán minden akadály elhárult, rendőrségi szemlét is tartottak a határátkelőn, hogy hogyan alakítsák ki az átlépési pontot, csak az osztrák fél válaszára vártak. A válasz mégis hirtelen érte a magyar hatóságokat, a lakosság felé szivárgott ki a hír, hogy szerdától már osztrák rendőröket vezényeltek a határátlépési ponthoz az érkezők ellenőrzésére. Kis bizonytalanság után kora este a közútkezelő munkatársai jelentek meg, és magyar oldalról felszedték és elszállították a betonelemeket, kordonokat, a rendőrök pedig lezárták a határt és tájékoztatták az érdeklődőket a holnapi nyitásról és az átlépés feltételeiről. Az önkormányzat és a sajtó felé azonban semmi hivatalos tájékoztatást nem adtak az illetékesek. Csak kora este jelent meg a montenegrói útjáról hazatérő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán egy poszt, amin bejelenti a határátkelő megnyitását. Ebben megköszönte Dr. Nagy István országgyűlési képviselő közreműködését is.

 

Az érvényes munkaviszonyukat igazolni tudó osztrák vagy magyar állampolgárok, illetve földtulajdonosok vagy fölhasználok számára nagy könnyebbség a nyitás – Fotó: Jánossomorja Város Önkormányzata

 

JTV – HT

-hirdetés- -hirdetés-