Vasárnapig nem volt koronavírusos megbetegedés Jánossomorján. Többen vannak azonban olyanok, akiknek enyhe tüneteik magukban hordozzák ennek is a lehetőségét, őket a háziorvos házi karanténra utasította. A hétvégén nyugalom volt a városban – összefoglaltuk a vasárnapig történteket.

Dr. Mihályi Zsuzsanna háziorvos hangsúlyozta, a csoportos megbetegedések szakaszában már nem tudjuk nyomon követni azt, hogy ki honnan kaphatta el esetleg a megbetegedést, illetve nehéz gyorsan elkülöníteni a betegségeket enyhe tüneteknél. Ezért óvatosabbnak kell lennünk. Jelenleg egy, határátlépés során hatósági karanténra utasított és egy tucat körüli önkéntes karantént vállaló van a városban. Előbbi úgy tudjuk, április 3-ig áll rendszeres rendőri megfigyelés alatt, őt és családját is tájékoztatták a vonatkozó szabályokról a rendőrök. Jelen információink szerint nem észleltek tüneteket.

Az egészségügyben helyben nyugalom van, mind a rendelőkben, mind a gyógyszertárban. A korhatáros korlátozás azonban megnövelte a munkában maradó egészségügyi dolgozók terheit, mind a nappali, mind az ügyeleti rendszerben. Hiány és akadozás egyelőre nincs, de kevesek vállalnak most nagyobb terhet.

Szigorodtak az orvosi ellátás szabályai is. A koronavírus-gyanús esetek rendelői és otthoni vizsgálata is tilos. A lázas, köhögő, de nem koronavírus-gyanús beteg vizsgálata is kerülendő. Az ő számukra a háziorvossal való telefonos megbeszélés az előírt. A más jellegű, krónikus betegek is így konzultáljanak háziorvosukkal, de a szakorvosokhoz is telefonon forduljunk! Hétfőtől kizárólag e-recept használható, gyógyszertári kiváltásához TAJ szám és személyi igazolvány szükséges.

Számos felkészülési, megelőzési szabály látott napvilágot, talán a legfontosabb, hogy most már indokolt lehet az egyszerű szájmaszk viselése, ha közösségbe megyünk. Már követhetetlen, hol, hogyan, ki kaphatta el a vírust, a lappangási idő alatt pedig már továbbadható a fertőzés. Egy egyszerű, akár házilag megvarrt maszk is alkalmas arra, hogy megóvjuk magunktól a környezetünket, ha esetleg még tünetmentesen is, de vírushordozók lennénk. Komoly, a külvilágtól való vírusvédelemre szolgáló maszkokat jelenleg csak az egészségügyben dolgozók és más, olyan beosztást ellátók kapnak, ahol ez indokolt.

A város az egyik helyi élelmiszerüzlettel együttműködve segít azok ellátásában, akik egyedül élő, rászoruló idősek vagy karanténban vannak, segítség nélkül. Az elmúlt napokban ez közel 15 főt tett ki. A város már hétvégén is hívható telefonszámot vezetett be, ahol ezt a segítséget igényelhetik. (096-565-248)

A védekezés kapcsán számos közlemény látott napvilágot, amelyek a város tájékoztató fórumain olvashatóak, a város honlapján, közösségi oldalán, mobil applikációján, illetve a JTV Képújságjában. Fontos ezek rendszeres figyelemmel kísérése és betartása! Lőrincz György polgármester is több közleményben szólt a lakossághoz közösségi oldalán, összességében a személyes elkülönülés, védekezés és a felelősség fontosságát hangsúlyozva. Köszönetet is mondott, hiszen sokan vállalnak nehéz feladatot, végzik munkájukat, vagy segítik otthonaikból a közösséget különböző módokon.

Fontos azonban, hogy nemcsak a rendezvényeket, összejöveteleket tiltották be, de a lakosokhoz is fordultak, hogy ne rendezzenek házibulikat, társasági összejöveteleket, csoportos kirándulásokat.

A városvezetés veszélyhelyzetben is máshogy működik, az irányítást különleges jogrend szerint a polgármester gyakorolja, aki több kérésben is elektronikusan tájékoztatja a testületi tagokat, kéri ki véleményüket. A korábban elfogadott költségvetéstől eltérő döntést egyelőre nem kellett hozni, tájékoztatott a polgármester.

Az egyházi alkalmakat mindkét városi felekezet betiltotta, a helyi misék idejében a katolikus plébánia és a JTV miseközvetítéssel segíti a híveket otthonaikban.

A helyi boltokban is védelmi intézkedések élnek, komoly hiányokról nem számoltak be. A helyi termelői piac egyelőre nyitva maradt, péntekenként, de szigorú megelőző előírásokkal.

A városi védekezés az intézkedésekben és a tájékoztatók kiadásában folyamatos, az operatív törzs hétfő délelőtt tanácskozik újra.

 

JTV – HT

-hirdetés- -hirdetés-