Átadták a helyi kultúra díjait – A magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen adták át a város kulturális életének elismeréseit szerda este. A Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány lakossági javaslatok alapján osztotta ki most a díjakat.

A város kulturális életéért végzett évtizedes munkájáért a Jánossomorja Kultúrájáért Díjat a RizikóFaktor zenekar kapta. A 12 éve működő együttes kulturális érdemei között főként irodalmi koncertjeit, tematikus estjeit, saját megzenésített verseit méltatta a díj. Önálló koncertet szenteltek már a Nyugat kávéházi költészetének, Gyurkovics Tibor és Ady Endre lírájának, saját maguk által megzenésített versekkel. Hosszú évek óta a város költészet napi ünnepségeinek zászlóvivői, illetve a nőiség lényegét bemutató nőnapi koncertjeikkel ünnepli a város hölgyeit Jánossomorja. „Azok az értékek, amiket e zenekartól kapott a város az évek alatt, olyan egyértelműen erősítették Jánossomorja kulturális életét, amelynek megköszönése örömteli és őszinte kötelességünk.” – hangzott a méltatásban. A díjat a zenekar tagjai vették át, megköszönve a közönségnek, a városnak és a korábbi zenésztársaknak is a közös élményeket. Örömüket fejezték ki, hogy ha pár ember egy-egy szép verset az ő dallamaikat dúdolva sétált haza a koncertről, mert mindez közelebb hozza az irodalmat a közönséghez.

Galéria a képre kattintva!

A díj posztumusz elismerését két személy hozzátartozói vehették át.:

A 2017-ben elhunyt Élő Dénes sokat tett annak érdekében, a rendszerváltáskor az előző rendszerben szovjet hősi emlékművé alakított Hármashalom eredeti formájához hasonló külsővel és szerepben újuljon meg. Az 1990 és ’94 között önkormányzati képviselőként is munkálkodó Élő Dénes nagy szerepet vállalt a Hanságszél című helyi közéleti lap kiadásában is. A Közalapítvány a városi „Trianon 2020” emlékév alkalmából ezzel is szerette volna elismerni mindazok munkáját, akik segítettek eredeti alakjában megújítani a város egyik jelképének számító Hármashalom emlékművet.

A 2018-ban elhunyt Németh Sándor kőművesmester keze nyomán megszépült a város számos épülete, szakrális emléke, templomai, melyek érdekében felelős és önzetlen munkát végzett mind az egyház, mind a város javára. Legfontosabb helyi munkái között a három templom felújítása, a Liget utcai Kálvária renoválása tartható számon. Korábban elmondta, a szentpéteri templom felújítási munkái álltak legközelebb a szívéhez. A 2015-ben az év iparosa díjat is kiérdemlő szakember a szentpéteri egyházi alapítványban is aktív szerepet vállalt.

A díjazottak gyermekei meghatottan, köszönettel vették át az emlékplaketteket.

Az előző év egy kiemelkedő kulturális eredményéért járó Jánossomorja Építőköve Díjat a jánossomorjai Galazka-család és a családfő által ügyvezetett cég vehette át a Strecker-ház autentikus, eredeti arculatot megőrző felújításáért. Az átadón Dimény Gábor, a város főépítésze, műemlékvédelmi szakmérnök, a város arculati védelmi programjának egyik vezetője is méltatta a példaértékű kezdeményezést.

Mint az értékelésnél elhangzott: Jánossomorja számára különösen fontos a város egyedi arculatát, történelmét őrző heidebauer házak, házsorok megőrzése, hiszen e kincsek kiemelkedő építészeti értékeink. E téren szakemberek irányításával sokat léptünk előre az elmúlt években, számos épület korhű, kutatásokon alapuló renoválásával. Az értékes szándék azonban nemcsak önkormányzati szinten jelent meg, hanem a magánszférában is. Ennek egyik legjelentősebb példája a Strecker-ház régi arculatot megőrző felújítása. Ezzel a felújítás szándéka mögött álló Galazka-család példát mutat a városban olyan fontos régi, városképi jelentőségű, és műemlék-jellegű épületek megmentésére a magán- illetve vállalkozói szférában. A közalapítvány e példán keresztül köszönetet mondott mindazoknak, akik eddig is tettek lakóházaik eredeti fényében való felújításáért, a városkép megőrzéséért; illetve, akiknek a jövőben lesz erre lehetőségük Jánossomorján. Az önkormányzat egy készülő pályázati rendszerrel is igyekszik segíteni ezt a folyamatot.

Fotók a képre kattintva!

Az ünnepi műsort Nagyné Kő Mária vezetésével az iskola diákjai és tanárai adták, sokak segítségével. Ennek központi témája az idén 60 éves könyvtár, és a magyar kultúra értékei, a magyarságtudatban játszott szerepük voltak. Hagyományosan a tavalyi díjazott mond köszöntőbeszédet, így Nagyné Kő Mária szólhatott a közönséghez, aki szintén a magyar kultúra összetettségét, a nyelv fontosságát emelte ki és hangsúlyozta, a jánossomorjai kulturális élet erősségét, színességét.

Az ünnepség végén Lőrincz György polgármester köszöntőjében gratulált a díjazottaknak és mindazoknak, akik színessé, értékessé teszik a helyi kultúrát.

A magyar kultúra napja a Himnusz születésnapja, ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a vers kéziratát.

 

JTV – HT

 

-hirdetés- -hirdetés-