Ezüstérmet szerzett a jánossomorjai Rozs Fannival a soraiban felálló magyar U14-es válogatott múlt héten, a Telkiben rendezett UEFA utánpótlás tornasorozat háromcsapatos végjátékéban. A jánossomorjai fiatal most viselt először címeres mezt tétmérkőzésen, ami nagy motivációt adott számára.

A magyar U14-es női utánpótlás labdarúgó válogatott első nemzetközi megmérettetésén a szakma megelégedettségére a második helyen zárta a külön e korosztály számára rendezett tornát. Az UEFA támogatásával egész évben zajlottak az országon belüli selejtezők, ahol a nyugati régió válogatottja győzött, sorai között a győri klubnál játszó Rozs Fannival. A döntőben Csehország és Szlovákia hasonló módon kiválogatott legjobbjai vettek részt.

Rozs Fanni és csapata a díjátadón (Fanni 18-as mezben, balról az első fehér mezes játékos a támaszkodó sorban.)

Október végén került sor Telkiben a három ország döntőire. Itt az első meccsnapon Szlovákiát 2:1-re legyőzte a magyar gárda, ám  október 30-án a csehek ellen – harcos mérkőzésen – 5:1-re kikaptunk. Ezzel az ezüstérmet vehették át a lányok.

A tornasorozat lényege, hogy már nemzeti szinten is kiválogathassák a tehetséges utánpótlás játékosokat, akiknek aztán a nemzetközi porondon való szereplés tapasztalatait is megadhatják.

A díjakat átadó személyek is azt jelezték, a szakma komolyan tekint erre az utánpótlás-korosztályra: Markó Edina szövetségi kapitány, Kiss László, a női biztosság tagja, korábbi női szövetségi kapitány, valamint az UEFA részéről Emma Sykse, illetve a fiataloknak igazi élményt okozva a találkozással: Josephine Henning, olimpia és Európa bajnok, négyszeres BL győztes, az Arsenal egykori játékosa, aki tavaly vonult vissza.


Josephine Henning és Rozs Fanni

Fanni a JTV-nek elmondta, nem csalódott az eredmény miatt, úgy gondolja, a magyar válogatott hozta a maximumot. Bár az eredmény nem tükrözi, de szerinte megnyerhették volna a csehek elleni meccset is. Saját szereplésével kapcsolatban kiemelte, lehetett volna jobb is, sajnos nem a legjobb meccsnapjait fogta ki, mégis óriási élmény és előrelépés volt ez az eredmény. – „Fantasztikus élményt és tapasztalatot adott, hogy ilyen tehetséges játékosokkal játszhattam egy csapatban és együtt mérkőzhettünk meg kiváló ellenfelekkel. Nagy motivációt adott ez a pár nap, nagy szerepet tölt be az életemben, hiszen először húztam magamra címerest mezt tétmérkőzésen. A pályára lépés érzését nem lehetett semmihez hasonlítani! Mindig emlékezni fogok rá.”

A tornasorozat ezzel lezárult, mindenki a saját klubjában készül tovább. De Fanni számára fontos cél, hogy bejusson az U15-ös magyar válogatottba.

Az MLSZ hosszabb összefoglalója, videói és képei a tornáról itt tekinthetők meg. 

HT – JTV

Fotók: Rozs Fanni és családja

 

-hirdetés- -hirdetés-