A Szigetköz kalandos és gyönyörű ágrendszerén eveztek, két héten át rúgták a bőrt a focipályán, vagy éppen a szüleik világába cseppentek vissza a jánossomorjai gyerekek. Az elmúlt hetekben sok izgalmas tábor várta őket.

Az iskola hetedszerre szervezte meg kenutáborát Dunaszigeten. A táborhelyről naponta bejárhatták a Szigetköz holtágait, nemcsak ezt a sportot tanulhatták meg biztonsággal, hanem a közelünkben lévő gyönyörű természeti kincseket is megismerték. Ez az iskola eddigi legnépesebb kenutábora, 60 diák érkeztek ide Jánossomorjáról. 17 hajó szállt vízre idén, ez azt jelentette, hogy ketté kellett osztani a csapatot és két útvonalat jártak be a gyerekek. A tábor csúcsra járatott, ha ennél is többen jelentkeznek, akkor már két turnust kell indítania az iskolának jövőre. Ám ahogy a téli sítábor is iskolai szervezésből nőtt ki, egyre több visszajáró diákkal, most is sok korábbi diák ült csónakba újra, akik a szervezésben is segítettek. A diákok leginkább a szúnyogok okozta katasztrófahelyzettől tartottak, de szerencsére nem volt nagy a baj.

Ahogy a Szigetközben, úgy Jánossomorján is július első felére mérséklődött a szúnyoginvázió. De szúnyog ide, szúnyog oda, a jánossomorjai focitábor lakóinak figyelmét semmi sem téríthette el a labdától. A sportegyesület kétszer egyhetes turnusban tartott focitábort, kicsiknek és nagyoknak, ahol összesen közel 50-en vettek részt. A cél a szórakozva fejlődés volt, főleg a technikai tudást pallérozták az edzők. Az eredményt pedig megérzi az egész csapat. De nemcsak a JSE utánpótlásai jártak ide. Érkeztek a szomszédos településekről, sőt az ETO-ból vagy Gyirmótról is.

A kisdobosok pontjait is megtanulták a gyerekek a Sós Antal Közösségi Házban zajló retró táborban. A régi szabályok pedig sokszor ma is hasznosak, persze az ideológia nélkül. A mai világba illesztik a szabályokat, a teendőket. Sokszor pedig ma is hasznos az idősek tisztelte, a rendes viselkedés is akár.

De például a kevés hozzávalót igénylő, régi keksztekercset is megtanulták elkészíteni. A tábor sok-sok programot kínál a gyerekeknek, egy kicsit megmutatva a mai felnőttek gyerekkorát, amikor még a játék sokkal inkább a fantázián múlott, kevés eszközzel, szabadban vagy a felnőttek munkája körül zajlott.

-hirdetés- -hirdetés-