Elkészült az Erdősor és a Kápolna utcák új burkolata, ami sokak számára jelentősen megkönnyíti a mindennapi közlekedést. A Kápolna utcában a szerződésen felül kisebb kiegészítő munkákat végez még a városüzemeltető. A két utcát 29,7 millió forintért újította meg a város. Az Erdősor utcában idén a teljes utca első szakasza készült el, az Iparos utcától a Szabadság utcáig. Ennek burkolata 6 méter szélességben készült el, két oldali süllyesztett szegéllyel. Itt a burkolat két rétegű, már nehézgépjármű-forgalomra is alkalmas aszfalttal készült.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Erdősor második szakaszát is tervezi megújítani az önkormányzat. A még év elején született döntés értelmében jövőre várható a Frank és a Vásártár utcák felújítása, illetve az Erdősor folytatása is. Ezt a tavalyi pénzügyi maradványból soron kívül még idén meg szerette volna csináltatni a város, ám a bölcsőde és az idősek klubja küszöbön álló átalakítása miatt ezt a tételt mégis elhalasztották, helyben hagyva az előző, a következő évre szóló tervet.

A Kápolna utca burkolat szélessége az utca adottságaihoz igazodva változó, általában 3,8 m, egyik oldalon süllyesztett szegéllyel, a másik oldalon folyókával ellátott.

De a felújítások folytatódnak: A Lajos utca és a Kossuth utca kivitelezése a jövő héten indul, és szeptember közepére készül el. Bekerülési költsége 20,9 millió forint. Az egyirányú Lajos utca 2,8 m burkolatszélességgel, a Kossuth utca burkolat szélesítéssel, 4,6 méter szélességgel készül, kétoldali süllyesztett szegéllyel.

 

JTV

 

 

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-