Sok utcában már nagyon várták – az elmúlt hetekben elkezdődött a város járdajavításának idei szakasza. Most az Iparos utca járdája kapott térkövet, ez a Hanság utca felé folytatódik majd. De egy-egy járdarészt felújítottak a Rákóczi utcában, az Árpád utcában, a Féltoronyi és az Óvoda utcában is. A most elkészültek mellett további munkák is indulnak, vagy már folynak. Idén a tervek szerint akár két kilométernyi járdaszakasz is megújulhat, összesen 20 utcában – tájékoztatott Bella Zsolt alpolgármester, a járdafelújításokért felelős képviselő. Kiemelte, a város Újtanya településrész bevezető járdaszakaszát is megtisztította és használhatóvá tette a tavasz folyamán, ám további járdafelújítást is szeretne itt elvégezni, szintén az idei keret terhére.

Ebben az évben ismét vaskos, 25 millió forintos a város induló kerete. Eddig a 10 és 20 millió forint körüli kezdeti forrás után mindig sikerült további pénzeket is a járdafelújításra fordítani, az önkormányzat bízik benne, hogy idén is lesz erre esély. Ha az év közben sikerül további forráshoz jutni, akkor még további öt utca javítását is elvégezhetik 2019-ben.

A projekthez tartozik a mindhárom temetőben elkezdett térkövezés folytatása, illetve a temetők hangosítási fejlesztése is, amire 5 milliót fordít Jánossomorja.

Az önkormányzat ugyanakkor kéri a lakosságot, hogy a projekt kapcsán felmerülő kéréseket, észrevételeket, problémákat jelezzék a város honlapján található közérdekű bejelentések menüpontban.

JTV

-hirdetés- -hirdetés-