Változtak és bővültek az útfelújítási tervek – A  célok kisebb átütemezése mellett újabb utcák felújításáról is döntött az önkormányzat, de az elképzelésekbe bekerülhetett három kavicsos utca aszfaltozása is. A három éve kijelölt útfelújítási célt túlhaladta ezzel a város, a következő célkitűzés, hogy öt év múlva már minden belterületi utca aszfaltborításos legyen Jánossomorján. Ezt a Malom és Kápolna zsákutcák átadásán jelentette be a város polgármestere.

A két utca lakói számára múlt kedden a város szimbolikusan is átadta a télen felújított utakat – több lakó elmondta, évtizedek óta várták a rossz állapotú felület komolyabb megújulását. Lőrincz György polgármester, Bella Sándor, a városüzemeltető vezetője, illetve Lőkös Zoltán, a kivitelező Makadám Kft. igazgatója az átvágott szalagból mindenkinek adott, majd hordót gurítottak és koccintottak is a jeles alkalomra.

A polgármester elmondta: 2016-ban felmérték a város útjait, járdáit és látták, a korábbi éveknél sokkal többet kell költeni e területre. Úgy tervezték, minden évben legalább 50 milliót – a korábbi évekre jellemző, átlagosan 20-30 milliós keretek helyett. Ezt el is érték, sőt, minden évben túl is teljesíthették, saját többletforrásból, vagy pályázatokat nyerve.

Az utolsó két évben éves 80-100 milliós forrást is elértünk, amiből évente 8-10 utca is megújult. De a belterületi kavicsos utak murvázása, és külterületi utak felújítása is eredményes volt. A polgármester elmondta, ha visszatekint az elmúlt öt év önkormányzati munkájára, akkor az infrastrukturális fejlődést emelné ki leginkább, ebből is az út- és járdafelújításokat.

Az idei útfelújítási terveket a múlt ülésén kissé újraírta a képviselőtestület. Az idénre tervezett Frank utca végét a Dr. Oetkerrel közösen újítaná fel a város, erre azonban a cég kérésére jövőre kerül sor. A Vásártér utcán pedig tisztázni kell a telekhatárokat a cégekkel, ezután kezdődhet a közművesítés és a felújítás. Ezért e két utcának egy évet várnia kell. A város ezért új utcákat jelölt ki: Az eredetileg is tervezett Kápolna utca mellett a Kossuth utca második szakasza, a Lajos utca, illetve az Erdősor utca Szabadság és Iparos utca közötti része, amelyet jövőre folytatnának is a Fehérkereszt utca irányába.

Ugyanakkor a kavicsos utcák eddig csak remélni mert leburkolásáig is eljutott a város. Ezeknek azonban nemcsak a költsége, hanem az előkészítése is hosszabb, hiszen teljes úttest-építésről van szó. Ezért az előkészítésbe már idén belefog Jánossomorja. A polgármester a forgalmi mutatókat is figyelembe véve a Liget-köz, a Kovács utca és a Szabadság tér aszfaltozását javasolta a testületnek.

A polgármester az átadón hangsúlyozta, nagyon régen nem történt meg Jánossomorján, hogy kavicsos utcából aszfaltosat építhetett volna a város. Kiemelte, ha sikerül az útfelújítási koncepció folytatása, akkor a következő ciklus végére már az összes belterületi útját aszfaltossá teheti Jánossomorja.

JTV

 

 

-hirdetés- -hirdetés-