Évtizedek óta nem szerepelt városunk katasztrófavédelmi versenyen, ám idén több csapattal, különleges sikert értek el a jánossomorjai fiatalok. A járási katasztrófavédelmi versenyen, a mosonmagyaróvári tűzoltóságon az önkormányzat és az iskola összefogásában négy csapat is indult. A különböző veszélyek elhárításában elméletben és gyakorlatban is megmérettek a diákok, többek között védekeztek árvíz ellen, szereltek tűzoltáshoz, segélycsomagot állítottak össze, ájultat mentettek, veszélyes anyagok kezeléséből adtak számot.

Az önként jelentkező diákoknak öt napjuk volt csak a készülésre, a versenyen pedig rutinos, önkéntes ifjúsági tűzoltó csapatokkal kellett megmérkőzniük. Ám nemcsak sikerrel helytálltak, hanem a 15-ből egy negyedik helyet is elhoztak – pontegyenlőséggel a harmadikként végezve. Két jánossomorjai csapat pedig hibátlanul nyújtott elsősegélyt, így ők képviselhetik a járást a májusi, megyei döntőben.

A díjátadón Szilágyi János a Mosonmagyaróvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség parancsnoka is méltatta a jánossomorjai csapatot, hangsúlyozva, hogy olyan tudást szereztek, ami nagyon sok veszélyhelyzetben lehet a városuk, járásuk szolgálatára: -“Önök bizonyságot tettek egy nagyon fontos tudásról, ami létfontosságú, bár soha ne kelljen használni.”

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-