Már az értékesíthető telkek fele elkelt az önkormányzat telekkialakítási programjában. Jelenleg 24 területet kínált a város, amiből már 12 házhelyet meg is vettek, jórészt helyi kötődésű vásárlók. Az önkormányzat a tél elején döntött arról is, hogy bővíti a kedvezmények sorát. Segíteni szeretne azokon, akik korábban itt laktak és most szeretnének visszaköltözni. Így kedvezményekhez juthatnak azok, akik az elmúlt 20 évben legalább 10 évig állandó lakcímmel rendelkeztek Jánossomorján. A kisebb, 500 négyzetméter alatti telkeket pedig május 31-ig féláron vásárolhatják meg az arra jogosultak.

A lámpasorok már mutatják a két leendő utcát a Hanság szélén

Az újdonságok mellett a korábbi 30 és 40 százalékos kedvezmények továbbra is elérhetőek. A részletekről a városházán adnak tájékoztatást. Az eredeti ár  teleknagyság szerint 10 illetve 8 ezer forintba kerül négyzetméterenként. A testület az árak és a kedvezmények kidolgozása során felmérte a piacot illetve a környékbeli települések által kínált kedvezményeket is, hogy célzott és kedvező esélyeket kínálhasson a helyieknek és visszaköltözni kívánóknak is.

A területen már a végéhez közeledik a közművek kialakítása, a gázbekötések februárban készülnek el, ezután következik a távközlési rendszer, az utak és árkok kialakítása, ami után indulhatnak az építkezések, várhatóan április végétől. A testület tavaly határozott a két új utca nevéről is. Az itt fekvő területek régi neveit veszik fel, Kertalja és Szőlőskert utcába költözhetnek hamarosan a lakók. Lőrincz György polgármester elégedett a program alakulásával, mint mondja, a telkek fele már elkelt, ami azt bizonyítja, hogy sokak találnak esélyt így az otthonteremtésre.

A jövőben – a most kialakított telkek értékesítését követően – az önkormányzat a többi városrészen is kialakítana hasonló területeket – ezt egy korábbi vállalkozói fórumon mondták el a városvezetők. A most eladott házhelyekből befolyt összeg képezheti az alapját az újabb telekkialakításoknak, a rendezési tervben már ki is jelöltek e célra területeket. De Lőrincz György akkor hangsúlyozta azt is, az önkormányzat számára a Kertalja és Szőlőskert utcában kialakított telek létrehozása és előkészítése közel százmilliós költséget jelentett, ezért Jánossomorja nem tud egyszerre több területen is munkába fogni. A városi telekprogram hiányát, hosszú évtizedek elmaradását nem lehet pár év alatt pótolni, de a munka ebben a ciklusban elkezdődött, sikeres és így a folytatás is reményteli.

JTV – HT

 

-hirdetés- -hirdetés-