A város idősei is közösségben ünnepelték a karácsonyt. Múlt vasárnap a Balassi Bálint Nyugdíjas Klub tagjai közös vacsorával készültek az ünnepre. Itt alkalom nyílt az elmúlt év munkájának áttekintésére is, és az egyes csoportok munkáinak méltatására szóban és képekben egyaránt. A rendezvényen Lőrincz György polgármester is megköszönte a klub egész éves munkáját, amivel nemcsak a város kultúrájáért, de az idős korosztály egészségéért, a város életébe való bekapcsolásáért tesznek.
Az Idősek Klubjában szerdán igazán tartalmas műsor köszöntötte a tagokat. Elsőként a szentpéteri óvodások hoztak karácsonyi dalokat, verseket, megható és vidám pillanatokat szerezve a közönségnek. A zeneiskola diákjai és tanárai is számos ünnepi darabbal örvendeztették meg őket. Az iskolások pedig karácsonyi előadásukat hozták el a klubba, angyalok, karácsonyfák meséltek el egy ünnepi történetet.
Galéria a képre kattintva!
Kótai László atya hittanos diákokkal érkezett, hogy lelki támogatást nyújtson a gyerekek által készített kis ajándékok segítségével. Lőrincz György polgármester itt is köszöntötte a tagokat. Elmondta, év végén meglátogat minden helyi intézményt, hogy köszönetet mondjon a város nevében az egész éves munkáért. A Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény által működtetett Idősek Klubja kiemelkedően fontos tevékenységet végez Jánossomorján az idősek gondozásában, ápolásában. A polgármester ajándékkal üdvözölte a tagokat és a dolgozókat is, akiknek külön megköszönte áldozatos és értékes munkáját.