A kistérség nyugdíjas klubjai gyűltek össze a művelődési házban szerda délután, hogy erősítsék a tagok közötti barátságokat. Vidám táncok tapsoltatták meg a közönséget a szerdai Kistérségi Nyugdíjas Találkozón a művelődési házban. A vendéglátó Balassi Bálint Nyugdíjas Klub tagjai kedves műsorokkal is készültek a környékbeli klubok képviselőinek, akik szép számmal látogattak el Jánossomorjára. A tavaszi madárdalokat megidéző szavalatokkal is köszöntötték a barátokat a helyi klub tagjai, de a közös énekléshez is kedvet csináltak a színpadon, pár magyar nótával.

 

 

A jánossomorjai klub nemrég vezetőségváltáson esett át. A korábbi elnök, Fettik Imréné most a térségi kluboktól is elköszönt. Kiemelte, bár a közösség aktív tagja marad, már kevesebbet vállal a bokros teendőkből és egy fiatalabb klubvezetés a modern kihívásoknak is jobban meg tud felelni.
Az új elnök is először mutatkozott be a kistérség klubjainak. Bujdosó Zoltán hangsúlyozta, a kapcsolatokra, az egymástól való tanulásra minden baráti körnek nagy szüksége van. A vendégeket Lőrincz György polgármester is köszöntötte a város nevében. Kiemelte, mi mindennel gazdagítják a klubok a megye, a települések életét, ahogy Jánossomorjáét is. De a klubok az egyénnek is fontosak. A jókedv, az egészség és a magány elleni küzdelem is fontos érv a klubok látogatása mellett. – „Mi ez, ha nem a legjobb harc az időskori betegségek és főleg az egyre többeket sújtó magány ellen? Mert kell egy társaság, egy hely, ahol sem örömben, sem bánatban nem vagyunk egyedül. Mert mindenki értékes, hasznos tagja a közösségnek, a klubban és a településén is. Ez pedig nemcsak Jánossomorja klubjára igaz. Hanem az itt köszöntött valamennyi szervezet valamennyi tagjára és a szervezeteket összefogó térségi, megyei vezetésre is.” A polgármester kiemelte, minden helyi generáció számára fontos, hogy az időseket megbecsülje.

 


A rendezvényen megjelent a nyugdíjas klubok szövetségének megyei és térségi vezetője is, akik köszöntötték a tagokat, a vezetőket és az önkormányzatot is. Kiemelték, a helyi klub meghatározó szereplője a megye nyugdíjas életének, számos kulturális és sport, vagy közösségi rendezvényen érnek el sikereket. Hozzátette, az idősek számára ez a fajta közösség valóban az egészség megőrzésének egyik legfontosabb eleme.

A megyében jelenleg 50 klub működik az Életet az Éveknek országos klubszövetségen belül. A térség települései pedig több mint egy évtizede tartják baráti találkozójukat Jánossomorján.

JTV

-hirdetés- -hirdetés-