Az ország egyik népszerű party-zenekara, a Delta lépett fel Jánossomorján szombat este. A helyi művelődési ház közreműködésével létrejött bulival a város a felhőtlen szórakozásra vágyók régi kérését igyekezett teljesíteni.

Fantasztikus hangulatú bulit tartott a szombathelyi Delta zenekar a jánossomorjai sportpályán szombat éjjel. Az együttes saját dalai és ismert slágerek feldolgozásai szólaltak meg a sátorban. A Delta számára fontos, hogy sokféle stílust játsszon, a pop-rocktól a retró vagy mulatós slágerekig. Ezt pedig a közönség is értékelte, a fiataloktól az idősekig minden korosztály felsorakozott a bejáratnál.

 

 

Az 1996-ban alakult Delta zenekar számára is örömteli meglepetés volt a jánossomorjai közönség, akik nemcsak remekül érezték magukat, de kiválóan énekeltek is. Jánossomorján kevés a hétvégi szórakozási lehetőség, az önkormányzat is szeretné felkarolni a fiatalok e problémáját. Ebben szeretett volna segítséget nyújtani a művelődési ház is, azzal, hogy helyet biztosított a Delta zenekar számára, akik örömmel szerveztek bulit ide, meghallgatva a város kérését. Sok városlakónak szerzett ezzel örömet a művelődési ház, és jövő nyáron is szerveznének hasonló bulikat, igaz, már nem a környék lakóit kérnék ismét türelemre, a pusztasomorjai gödörben rendeznének hasonló bulikat.

 

 

 

JTV

 

-hirdetés- -hirdetés-