Teljesen megújult, biztonságos és fejlesztő eszközökön játszhatnak a szentjánosi ovisok. Az önkormányzat és helyi cégek fogtak össze a több mint nyolcmilliós felújítás érdekében. A munka a mindegyik tagóvodára szóló felújítási program része.

Csúszdázás, homokozás, mászókázás… Nagy örömmel vehették birtokba a szentjánosi ovisok az udvarukat a héten, hiszen azon hosszú hetekig, zárt ajtók mögött zajlott a felújítás. De megérte a várakozás, minden gyerek szívét hamar megnyerte az új udvar sok-sok játéka.

 

 

 

Az udvart csütörtökön délelőtt adták át a legkisebbeknek. Az ünnepségen énekelt az óvónők kórusa, de az ovi tánccsoportja is megörvendeztette az összegyűlt szülőket, ovis társakat egy kis műsorral. Majd a város, a segítők és a kivitelezők képviselői együtt vághatták át a nemzeti színű szalagot, amiből még a legilletékesebb résztvevőknek is jutott egy-egy darab.

Schwartzné Varga Mónika, az Aranykapu Óvoda intézményvezetője megnyitójában kiemelte, a játékok kiválasztását gondos és felelős munka előzte meg. Csak olyanokat vásároltak, ami valamilyen módon fejleszti, tanítja a gyerekeket, akár az ovisoknál még a szellemi fejlődéssel is összefüggésben álló mozgásban, akár a társas érintkezésben. A munkát siker is koronázta, hiszen a kicsi udvar számos eszköze lehetőséget kínál a játékos fejlődésre.

Az udvar 8 és fél millió forintból újult meg. Nemcsak önkormányzati erőből, hanem a város erejét mutató közösségi összefogással. Az AGRO WIRT 2003 Kft. és vezetője, Lidi Reinhardt kiemelkedő összeggel, három millió forinttal, a Leier Hungária és a Binder Bt. és dolgozói közösségei közel 100-100 ezer forinttal segítettek.  A munkát a VÜMESZ vezetője, Bella Sándor koordinálta.

Mind az intézményvezető, mind Lőrincz György polgármester megköszönte a példaértékű támogatást mindenkinek.

 

 

A polgármester kiemelte, a város nagy erőkkel dolgozik a fiatalokat segítő programon, aminek része az óvodák felújítása is, hogy a fiatal szülők egy ilyen játszótéren tudhassák gyerekeiket, a jövő fiataljait, akik remélhetőleg örömmel emlékeznek majd ovijukra.

Az óvodák udvarainak felújítására egy tervet dolgozott ki a város az óvoda vezetőjével közösen. Pályázati sikert is remélnek, de ha nem nyernek, nagyobb saját forrást is áldoznának rá jövőre. Ebben az esetben szintén számít a jó cél mögé álló helyiekre az óvoda alapítványa és a város.  Mindez nem azt jelenti, hogy a jelenlegi oviudvarok nem a szigorú Uniós biztonsági szabványok szerint készültek, de a frissítés, korszerűsítés már mindenhol szükséges.

Nyáron is nyitva tart az óvoda, igaz, összevont csoportokkal, nem mindegyik tagóvodában, de az udvar nyáron is nagy örömöt okoz majd a gyerekeknek.

-hirdetés- -hirdetés-