Két napon át oltották a tüzet hétvégén a jánossomorjai önkéntesek – szerencsére nem éles helyzetben. Pénteken a környék településeinek ifjúsági csapatai, szombaton pedig a felnőttek mérték össze tudásukat az önkéntes tűzoltók éves versenyén, remek eredményekkel.

Mosonmagyaróvár környékének csapatai mérik össze minden évben tudását, két versenyszámban, két korcsoportban. A versenyt a Mosonmagyaróvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség rendezi, és persze a hivatásos tűzoltók szigorú szabályainak kell a lehető legjobban megfelelni. Az első versenyszám, a staféta a tűz eléréséig a tűzoltó előtt álló akadályokat érzékelteti. A másik szám a kismotorfecskendő–szerelés, ahol egy a gyors összeszerelés után végig kell rohanni a pályát, majd a vízsugárral pontosan célozni, hogy minél gyorsabban felvillanjon a képzeletbeli tűz eloltását jelző két piros lámpa.

Ezen a két versenyen a nemrég vásárolt, használt, de kiváló motor segítette az egyesületet. A több mint egymillió forintos eszközt önkormányzati támogatásból, önerőből, és a majálison összegyűlt adományok segítségével vásárolta meg az egyesület – egy új motor ára akár 4 millió is lehet.

 

 

Szombaton már a felnőtt csapatoké volt a főszerep. Bősárkányban a környék csapataival mérhette össze tudását a négy jánossomorjai alakulat. A lány csapat szerelése jól indult, de sajnos az egyik célt nem sikerült teljesíteniük. A fiú csapatok szerelése egytől- egyig sikeres volt, és a célokat is sikerült a víz segítségével kilőni, így lelkesen állhattak neki a második feladatnak, ami a hagyományokhoz híven a staféta futás volt. Ebben a feladatszámban mindegyik helyi csapat jól szerepelt. Bár elsődleges a sikeres szerelés, ami azt jelenti, sikerült gond nélkül megkezdeni az oltást. A feladatok célja ugyanis a tűzeseteknél fontos mozdulatok, együttműködés szimulálása.

Mindenkinek mindkét verseny kiemelkedően sikerült, a lányok összesítettben negyedikek, a fiúk elsők lettek, a felnőtt férfiak és az ifjúságiak is egy-egy negyedik helyet hoztak el. Összességében a gyerekek és a felnőttek szereplése is kitűnt a térség csapatai közül. Ezért a gyermek csapatok jövő évi versenyét is Jánossomorján rendeznék majd. Lőrincz György polgármester, aki jelen volt mindkét versenyen, büszkén nyilatkozott a csapatokról: – „Tegnap és ma is büszke voltam, büszke lehettem az egész város nevében a csapatainkra. Jövőre 130 éves jubileumát ünnepli a helyi önkéntes tűzoltóság, és úgy érzem, a mostani eredmények méltók ehhez a nagy múlthoz, és az egész város méltán húzhatja ki magát, ha önkénteseit látja.”

 

 

A verseny még egy jánossomorjai vonatkozással bírt. Nagy Gergely hivatásos tűzoltó nemrég vehette át Jánossomorja önkormányzatának kitüntetését, tíz éves szolgálati idejének elismeréséért, a megyei ünnepségen, Kapuváron, Szent Flórián ünnepén. Most ő is segédkezett a versenyen, és a fair play keretein belül szurkolhatott a „hazaiaknak”. A szombati versenynapon két szlovákiai csapat is megmutatta, ők hogy csinálják.

Testvér-településünk, Nagyfödémes és Somorja csapatai a náluk szokásos gyakorlatot mutatták be, ami több elemében különbözik, és nem a pontos mozdulatokra, inkább a gyorsaságra összpontosít.

 

 

-hirdetés- -hirdetés-