A főutca parkosításának látványterve is előkerült: A városkép jövőjét taglaló fóromon vehettek részt az érdeklődők hétfőn este a művelődési házban. Az építő lakossági véleményekre számító fórumon először a város parkosítási programjának első, idei üteméről beszélt a városüzemeltető vezetője, Bella Sándor. Egy általa felkért kertépítő mérnök szakember az alapgondolatoknak megfelelő, de szakmai szempontokat is figyelembe vevő látványterveket is készített a város számára – költség nélkül.

 

 

Ennek értelmében a szentjánosi templomtértől a művelődési házig megújulnak, díszesebbé válnak a parkok, út menti zöld területek. Ezekben jórészt évelő növények kerülnek majd, több fajtát egybe telepítve, így a vegetációs időszak alatt folyamatosan színes parkok szegélyezik majd a belváros főútját. Kisebb, lombkoronás fákat is telepítenek majd, melyek szépek, de nem veszélyeztetik a légkábeleket. A felújítás a következő években a két másik városrész köztereivel folytatódik majd – hangsúlyozta a VÜMESZ vezetője. A most véleményezett kezdeményezés már a városi költségvetés része, a konkrét lépések azonban csak ezután következnek majd.

 

 

A másik napirend a tavaly kidolgozott, integrált fejlesztési terv egy részére, a rendezési tervre vonatkozott. A városüzemeltető kiemelte, véleményeket várnak a lakosságtól, szervezetektől és cégektől, írásban, március végéig.

A fórum harmadik részében Lőrincz György polgármester számolt be a költségvetés fontosabb momentumairól. Kiemelte, a felújításokra közel az éves bevételének kétszer akkora részét, 16 százalékát fordíthatja idén a város, mint tavaly. Ezen belül az utak állapotán hároméves programjának hála sokban tud javítani az önkormányzat, közel kétszer annyit pénzt különítettek el e célokra, mint 2016-ban.

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-