A diákokat már fogadta az uszoda. A sportuszoda és a tornacsarnok működtetése azonban merőben megváltozott. Az önkormányzat anyagi támogatására is szükség volt ahhoz, hogy ne emelkedjen drasztikusan a csarnok óradíja. Az uszodát a város működtetheti, azonban a délutáni sportolás feltételeit még meg kell teremteni.
Teljes pompájában, kiváló vízminőséggel várta a gyerekeket múlt héttől a felújított uszoda. Az első alkalmakkor még jórészt a balesetvédelem és az úszás-biztonság oktatása kapott helyet, de a gyerekeket már nem lehetett visszatartani a megmártózástól sem a kimaradt egy év után. Az önkormányzat az uszoda működtetéséről is megállapodott a tankerülettel. Bár az oktatási intézmények állami irányítás alá kerültek ez évtől, az uszodát mostantól, testületi döntés értelmében, teljes egészében az önkormányzat üzemelteti. Az állam pedig fizeti az iskolai oktatás során jelentkező működési költségeket, rezsit. A városvezetés azt szeretné, ha az uszoda a nagyközönség számára is a korábbiakhoz hasonlóan, délutántól már nyitva állna. Az ehhez szükséges feltételek megteremtése még folyik. A képviselő-testület remélhetőleg a közeljövőben meg is meghozhatja a szükséges döntést, és a tavaszi hónapokban már újra fogadhatja a város úszni vágyóit az intézmény.


A sportcsarnok ugyanakkor teljesen a megyei tankerület kezelésébe került. Ezentúl a győri tankerület működteti azt, egy helyi gondnok segítségével. Az önkormányzat azonban kérte, hogy a városlakók is használhassák a létesítményt a tanórákon kívül. A változás a díjak emelkedését is hozta. A tankerület a csarnok nullszaldós működtetésére közel 5000 forintos óradíjat állapított meg, a város azonban csak 3500 forintot kér majd óránként a csarnokért. A különbözetet az önkormányzat vállalta át, és fizeti ki azt a tankerület felé, közel évi egymillió forint értékben. Így döntött március elején, rendkívüli tanácskozásán a képviselő-testület. – „A tankerület az üzemeltetési költségek alapján kiszámolta, ahhoz, hogy a tornacsarnok bérbeadása számára nullszaldós legyen, 4800 Ft/óra bérleti díjat kell fizetni azoknak, akik a csarnokot bérbe kívánják venni. Az önkormányzat kérte a tankerületet, hogy a helyi sportolni szándékozóktól csak 3500 Ft/óra díjat kérjen, a különbözetet pedig az önkormányzat megtéríti a tankerületnek. A kompromisszum-készséget kifejezve a képviselő-testület a tankerületnek felajánlotta, hogy az uszoda működtetését a felújítás befejezését követően vállalja. Ezt a Tankerület elfogadta. Megítélésem szerint az önkormányzat jó megállapodást kötött a tankerülettel, hiszen anyagi hátrány nem éri a várost, a sportolni vágyók pedig – a tanítási időszakon kívül – továbbra is használhatják mindként sportlétesítményt. A több mint egy éve változatlan, 2500 forintos óradíj ugyan emelkedett, de sikerként értékeljük, hogy megegyezésre bírtuk a tankerületet és előnyösebb feltételeket biztosíthatunk a jánossomorjai sportszeretőknek.” – kommentálta a döntést Lőrincz György polgármester. – „Az uszodát továbbra is a város működteti, erről is nemrég sikerült megállapodnunk a Klebersberg Központ Győri Tankerületének vezetőivel. Az úszásórák több mint egy év kihagyás után március közepén elindulhattak. A délutáni működés feltételeit azonban még meg kell teremtenie az önkormányzatnak. Célunk, hogy ez minél gyorsabban megvalósuljon, és az uszoda a lehető legrövidebb időn belül délutántól is megnyithasson a nagyközönség előtt. Megítélésem szerint az önkormányzat jó megállapodást kötött a tankerülettel, hiszen anyagi hátrány nem éri a várost, a sportolni vágyók pedig – a tanítási időszakon kívül – továbbra is használhatják mindként sportlétesítményt.” – közölte a polgármester.

Az uszodát március 24-én, ünnepélyes keretek között adják majd át, 24 órás úszás keretében. A rendezvényhez az ’56-os megemlékezés-sorozat egyik tömegsport-rendezvénye is kapcsolódik, 25-én, futhatunk, túrázhatunk és kerékpározhatunk is a Hanságban, az egykori menekülők útvonalain a Hanságfutás nevű rendezvényen.

-hirdetés- -hirdetés-