Sikeresen zárult a körzeti általános iskola idei sítábora az ausztriai Praebichlben. A nagy létszámú csoport jelenlegi és volt diákokból, és külsős résztvevőkből állt. A kezdők közül mindenki megtanult síelni, a haladó csoport pedig magabiztosan siklott a legnehezebb pályákon is.

A legtöbbek számára ismerős csúcsok fogadták a jánossomorjai csoportot az ausztriai Präbichlben február utolsó hetében. A négynapos sítábor létszámát csak a 2014-es és 2015-ös év haladta meg. Az akkor komoly anyagi segítséget jelentő TÁMOP pályázat eredménye 100 fős csoportot jelentett, mintegy 40 tanulóval.

Bella Zsolt iskolaigazgató, szervező elmondta: -„87-en érkeztünk Jánossomorjáról az idén, egy kicsit többen, mint a tavalyi évben. 25 jelenleg iskolás gyerek és 10-12 olyan volt tanítványunk tartott velünk most, aki már középiskolás, de nálunk tanult. Tehát állandó visszajáró vendégeink vannak, és ez örömmel tölt el bennünket, mert jó alapokat tudtunk nekik biztosítani, és jól érzik magukat itt.”

A kezdők számára nem kizárólag a síelés jelentette a fő kihívást. A csákányos felvonó sokakat megtréfált az első napokban. Az esések ellenére minden kezdő jól vette az akadályokat.

 

A tanulókat öt kísérő pedagógus oktatta, félnapos váltásokban. A legkisebbek fejlődését mutatja, hogy az utolsó napon már ők is a nagyobb pályákon síeltek, a haladók pedig kétszer is sikeresen ostromolták a legmagasabb csúcsot, a Polstert.

A négy nap során a változékony időjárás, szikrázó napsütés, néha eső, majd olvadás nehezítette a csoport dolgát, néhányan betegség miatt dőltek ki, de összességében mindenki pozitív élményekkel térhetett haza.

A szervezők szerint a következő években is hasonló létszámmal lehet tervezni az iskolai sítábort, a megszokott helyszínen.

-hirdetés- -hirdetés-