Ismét a nyolcadikosok báli keringője nyitotta meg az iskolai báli sorozatot. A felsős osztályok vidám jelentekkel készültek, míg az alsósok inkább az ötletes jelmezek felvonultatásában ügyeskedtek. Három iskolai farsangi bált tartottak a múlt hét végén Jánossomorján. Kétszer is benépesült a kultúrház a hétvégén a télbúcsúztatás jegyében. Pénteken a diákönkormányzat által szervezett farsangi bál várta felsősöket. Itt a szórakozás mellett komoly feladat várt az osztályokra. Egy előre megadott videoklipet kellett színpadra vinniük. A vidám pillanatok után mindenki síri csendben figyelte a ballagó nyolcadikosok keringőjét. A fiúk igazi úriembernek, a lányok kicsit hercegnőnek érezhették magukat néhány percre.

 

 

Az épületnek egyetlen éjszaka jutott a pihenésre. Szombaton reggel már megkezdődött a készülődés az alsósok délutáni báljára. Itt már előkerültek a maskarák, még a büfében segítő szülők is jelmezbe bújtak. Idén is népszerű választás volt a Csillagok háborúja, de klasszikus és egyedi megoldások is megjelentek. A tánchoz a Hungarocky csapatának tagjai adták meg a hangulatot, ezután kialudtak a fények és benépesült a táncparkett.

 

 

 

A Klafszky Tagiskolában hagyományosan együtt farsangoltak kicsik és nagyok szombaton. Az alsósok jelmezek felvonulása nyitotta a programok sorát. A kalózok és katicák között egy birodalmi lépegető próbált utat törni magának, de feltűnt a tagiskola vezetője is, méghozzá gépkocsival. Kevesebb táncos, kisebb tér, de ugyanúgy néhány percnyi csoda. Ezt jelentette a nyolcadikosok keringője a péteri falak között. Produkciójukat hosszú vastaps díjazta. Az iskola hagyományaihoz tartozik, hogy a nyolcadikosok szalagot, az elsősök pedig gólyacsőrt kapnak, jelképezve a Klafszkyba érkezést és a távozást nyolc év után. Az ünnepélyes és meghitt pillanatok után itt is az osztályok produkciói következtek.

 

A bálok műsorszámait és a keringők felvételeit megtekinthetik videóink között!

Prátser
 

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-