A magyar néptánc-hagyomány jellegzetes táncait mutatta meg nekünk a Filharmónia bérletes előadássorozat. A szombathelyi Ungaresca táncegyüttes fiataljai pedig azt mutatták be a diákoknak, hogy kitartó munkával milyen ügyessé is válhat egy fiatal.

A szombathelyi Ungaresca táncegyüttes fiataljai és a Boglya Népzenei Együttes Nézd a tánc nemeit címmel adtak műsort a Filharmónia bérletes előadássorozat idei második állomásaként. A csoport arra vállalkozott, hogy a magyar néptánckultúra jellemzőbbjeit mutatják meg, így láthattunk ugrósokat, lassú és friss csárdásokat és verbunkot is. Különleges táncot is láthattunk: a magyar üveges táncok sorában ritka, hogy férfiak is járják, de Vas megyében ilyen is akad. De bebarangolhattuk az egész Kárpát-medencét: három-három terület mutatkozott be minden egyes táncfajtánál, akik nemcsak ruháikban, de lépéseikben is nagyban különböznek.

 

IMG_5795

 
A jánossomorjai gyerekek tetszését elnyerte a műsor, kivált azokét, akik maguk is megismerkedtek már helyben a magyar néptáncokkal. A diákok tapsa nemcsak a táncoknak szólt, hanem annak is, hogy a táncegyüttes ifjúsági csoportjában kortársaikat is üdvözölhették.
A Filharmónia bérletes sorozat három koncertes évadának utolsó állomásán, tavasszal már kicsit más műfaj képviselőit, a Budapest Ragtime Bandet várhatjuk Jánossomorjára.

 

 

JTV – HT

-hirdetés- -hirdetés-