A Megáll az idő című klasszikus filmalkotás digitálisan felújított változatával vette kezdetét pénteken este az Ötvenhatos Filmklub a művelődési házban. A Segítő Kötelék programsorozat részeként indult filmklub márciusig várja majd 56-ról szóló filmekkel és archív felvételekkel, filmhíradókkal a helyi közönséget. A sorozat megnyitóján Szilágyi Dániel beszélt a kezdeményezésről, a filmet pedig a város polgármestere, Lőrincz György mutatta be. A film az ’56-utáni fiatal generáció sorsán keresztül mutatja be a forradalom hatásait, az elnyomás és a nyugati rock n roll életérzés találkozását, és azt, hogy a középiskolások hogy élték meg szabadságvágyukat. Gothár Péter mozija 1981-ben jelent meg, az első rendszerkritikus filmek egyikeként. Januártól kéthetente várják az ingyenes vetítések az érdeklődőket, kultikus filmekkel.


2016.12.15.
JTV – HT

 

-hirdetés- -hirdetés-