Több napon át, több helyszínen zajlottak a Mikulás kupa döntői melyek a decemberi egészség hónapot zárták a Klafszky Tagiskolában és a tornacsarnokban. Asztaliteniszben Czapári Zsófia és Németh Renátó vívta a döntőt, ahol az ifjú hölgy sima két játszmában múlta felül ellenfelét. A csocsó négyes döntőjébe csak klafszkys párok verekedték be magukat, kihasználva, hogy szünetekben többet gyakorolhatnak jánosi társaiknál. A végső győzelmet a Horváth Máté – Bodinger Szebasztián páros szerezte meg, bár a tanár-diák gálamérkőzésen alulmaradtak.

Pénteken már a tornateremben pattogott a labda, és feszült a kötél. A felsősök 5-6-as illetve 7-8-as korcsoportokban mérkőztek egymással. A lányok kézilabdában, a fiúk fociban dönthették el, ki a jobb. Kötélhúzásban vegyes csapatok indultak. Szinte mindenhol szoros volt a küzdelem, különösen kötélhúzásban. A győztes 8b a tanárokat néhány másodperc alatt elhúzta, az alsó korcsoportban a 6b győzött.

Kézilabdában a 6a és a 8a együttese bizonyult a legjobbnak. A tanár-diák mérkőzés eddig nem látott küzdelmet és látványos játékot hozott. A tanerő végül 8-4-es erődemonstrációval mutatta meg, hogy még ők a jobbak. A foci döntőben a kisebbeknél a 6a győzött. A nagyok korcsoportjában meglepetésre a 7a együttese 1-0-ra legyőzte az esélyesebbnek tartott 8a csapatát. A tanár-diák mérkőzés 3-1 re zárult, de itt is a tanárok győztek. A diákok 0-0-val tartották magukat a félidőben, de a második játékrészben, háromgólos hátránynál, csak egy becsületgólra futotta az erejükből. Az idei Mikulás kupa remek kikapcsolódást nyújtott a versenyzőknek és a szép számú közönségnek is. A diákönkormányzatot a szülői munkaközösség és a pedagógusok segítették a PEZ Kft pedig a díjazáshoz járult hozzá, felajánlásaival.

 

PK – JTV
2016.12.15.

-hirdetés- -hirdetés-