A téli időszakra ismét a sportcsarnokba költöztek városunk baseballosai, ahol hetente kétszer edzenek. A felnőttek számára a bajnoki szereplés bronzéremmel zárult, az utánpótlás együttesek dobogós helyezésekért szállnak harcba a tavaszi rájátszásban. Egyenletesebb talaj, de kisebb tér fogadja a Rascals játékosait a következő hónapokban. A tornacsarnok kellemesebb klímát jelent, de a megváltozott körülményekhez mindenkinek alkalmazkodnia kell.

Több felnőtt, NB 1-es játékos segíti az edzők munkáját. Az első csapat a harmadik helyen zárta a hazai bajnokságot, amellyel nem lehetnek elégedetlenek, de jövőre szeretnének előbbre lépni. Dolgukat nehezítheti, hogy Atsuya Tokoh, szerződése lejártával visszatért Japánba, így a kiváló dobó nem jelenthet további erősítést a Csirkefogóknak. Új lendületet hozhatnak azonban a fiatalok. Kukucska Tibor idén már a felnőttek között is bemutatkozott, jövőre pedig Laffer Gergely és Fekete Attila is beverekedheti magát a nagyok közé. Kiemelkedő szezont produkáltak az utánpótlás csapatok. Az osztrák keleti liga alapszakaszát az U12-esek a második helyről várják, az U10-esek jelenleg harmadikok a nyolc együttesből. Megvan az első nemzetközi kupasiker is. A bécsi, 16 csapatos nemzetközi tornáról bronzéremmel tért haza az együttes. A játékosoknak és az edzői stábnak erős motivációt jelentenek az eddigi eredmények.

Tavasztól többen már csak az U12-es együttesben léphetnek pályára. Pótlásukra a januári toborzókkal érkezhetnek újoncok, akiket csábíthat a sok siker, és a válogatottba kerülés lehetősége is. Az iskolai bemutatók után megnövekvő létszám több munkát ad az edzőknek, akik ilyenkor szívesen fogadják az idősebb játékosok segítségét. Az új tagok felvétele pedig a klub jövője szempontjából lényeges, hiszen az osztrák szövetség a jövőben is számít az U10-es és U12-es jánossomorjai csapatra.

 

JTV – Prátser
2016.12.07.

-hirdetés- -hirdetés-