Hosszú előkészítés után gyorsan megindult a jánossomorjai uszoda felújítása. A másodszorra kiírt közbeszerzési pályázatot két mosonmagyaróvári cég nyerte, és várhatóan február közepére készülhet el az új belső borítás és a gépészeti felújítás. A beruházás összesen több mint 37 millió forintba kerül.

Életveszélyesek volt a szigetelés, amit már teljesen leszedtek az uszodában. A múlt héten gőzerővel elkezdődtek a munkák a sportuszodában. A februárban bezárt intézmény felújítására minden követ megmozgatott a város. Sok volt a nehézség, hiszen hosszadalmas volt kidolgozni a megfelelő megoldást. Időközben ugyanis kiderült, nemcsak a szigetelés rétegeit vitték fel rossz sorrendben, ami megfogta a vizet, de a szellőzőrendszert is alultervezték, így az nem birkózott meg a párával. Most mindkettőt le kell cserélni. Erre korábban 35 milliót tervezett a város. Most ez úgy tűnik, bruttó 47 millió forintba kerülhet, egy 1 milliós vésztartalékkal kiegészítve. Ezt a költségvetési tartalék terhére különítette el az önkormányzat. Mindez csak saját forrás, nem kaptunk segítséget eddig még máshonnan, pedig több minisztériumot, illetékes döntéshozót megkeresett az önkormányzat, eddig hiába.

Az öröm azonban az, hogy az uszoda belső szerkezete nem korrodálódott a víztől, bár a szigetelést tartó szögeken látszik a víz hatása. Így a teljes tetőszerkezetet nem kellett cserélni, ami még több tízmillióval emelte volna meg a költségeket. A felmerült gondok miatt csak a másodszorra kiírt közbeszerzési eljárást volt eredményes. A kivitelezést két mosonmagyaróvári cég nyerte el, és várhatóan három hónapon belül el is készítik az uszodát, amire tíz év garanciát vállalnak. A diákok számára eddig kell még kibírni, ugyanis az uszoda hiánya miatt zsúfolt a tornacsarnok, akár három osztály is dolgozik ott egyszerre, vagy más helyszínt keresnek a mozgáshoz. A város szeretné, hogy februártól minden a régi mederben folyna az uszodában, és az iskolai létesítmények állami irányítás alá kerülése sem változtatna azon, hogy a diákok mellett a lakosság is újra használhassa az uszodát.

 

HT – JTV

-hirdetés- -hirdetés-