A forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján megemlékezés-sorozatot indított Jánossomorja, amely – egészen kora tavaszig várja programokkal a közönséget, felölelve azt az időszakot, amikor környékünkön menekültek indultak Nyugatra. A város polgárai mellett a helyi iskola diákjai is emlékeztek a forradalom hőseire és a menekülőkre, környékbeli diáktársakkal közösen.
Három iskola, Kapuvár, Andai és Jánossomorja énekkaros diákjai gyakoroltak a művelődési házban, kedden. Közös Uniós himnuszunkat, az Örömódát és 1956 mindkét nyelven slágerré vált darabját énekelték, a Honvágydalt. Az éneket a november 4-i, andaui, közös ’56-os ünnepségen adják majd elő.
Az andaui hídnál is közösen emlékeztek a gyerekek. Szerda délelőtt három iskola találkozott itt, az ötvenhatos menekülés egyik világszerte ismert szimbólumánál. A gyerekek rajzaikat, a szabadsággal, a meneküléssel kapcsolatos üzeneteiket hozták, és lufikkal együtt a híd korlátjaira kötözték. Három fát is ültettek, ami a híddal szomszédos három település, három iskola történelmi összefonódását szimbolizálja.
Otto Gruber, a Segítő Kötelék pályázat andaui szervezője elmondta, a gyerekeket mindenképpen szerették volna bevonni a programba, főként azért, hogy a kilencvenes évek elején rövid ideig élő kapcsolat újra felelevenedjen a tanintézmények között. Mindez mára könnyebb, hiszen Andauban több osztály is tanul magyarul, ötödiktől választható, hetediktől kötelező szinten.
Mindkét akció része a Segítő Kötelék nevű programsorozatnak. Jánossomorja kezdeményezésére közösen emlékezik a menekülőkre és az azokat segítő lakosokra Jánossomorja, Andau, Kapuvár, illetve Osli. A programok fő célja, hogy méltón gondoljunk vissza az e térségen át menekülőkre, és az őket önzetlenül segítő lakókra. A Jánossomorja által benyújtott pályázatot majdnem 5 millió forinttal támogatta az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság. A terveket közösen dolgozta ki Jánossomorja és Andau, és sok segítőre találtak, a tagtelepülések iskolái, civil közösségszervezői között, de támogatta a programot többek között a bécsi Europa Club, a nagykövetség, Burgenland tartomány vezetése is.
Szilágyi Dániel, a pályázat koordinátora elmondta: – „Szerettünk volna az aktuálpolitikától távol maradni, és tényleg az itteni történelmi eseményekre emlékezni. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a forradalom idején alig egy évvel vagyunk az után, hogy Ausztriából kivonultak a szovjetek. Tehát az osztrák emberek számára ez is – a nem is olyan veszélytelen – ellenállás, az együttérzés megmutatása volt. Sok önzetlen segítő példát találunk itt. Az iskolák azonnal aktívan csatlakoztak az elképzelésekhez. Céljuk, hogy a mai diákokkal a helyszínek, szemtanúk segítségével megértessék, mit éltek át az akkori gyerekek, bármelyik oldalon.”
De van, akinek elég csak a családi emlékeket meghallgatnia. Egy hídnál emléket állító andaui kislánynak a nagymamája mesélte el, hogy ’56-ban családjuk két magyar menekültet fogadott be, az édesanyja főzött nekik és az istállóban adtak nekik szállást.
A gyerekek élményeit dolgozta fel Jánossomorja városi megemlékezése is. Az iskola énekkara és a RizikóFaktor zenekar egy menekülő diákcsapat megrázkódtatásait öntötte dalokba a színpadon, egybemosva a múltat és a jelent. Pénteken az iskolások, vasárnap pedig a városlakók nézhették meg az emlékműsort.
1956-ban közel 70 ezer magyar menekült e térségen át, zömük az andaui hídon, a Hanság lápjain vagy épp jánossomorján keresztül. Sok környékbeli magyar is segítette a menekülőket. Andauban menekülttábor gondoskodott róluk. De megmentésükben az andaui lakosok nagy számban vettek részt. A pályázat azt az időszakot öleli fel, amíg e térségen át menekültek Ausztriába. Így egészen kora tavaszig várnak programok a lakókra. Közös emlékezés november negyedikén, kiállítások, filmklubok, hansági túra, és még sok más.
A híd története
(2015-ös cikkünkből)
“A veszélyes mocsár a reményt jelentette 1956-ban sokaknak, mégpedig aprócska hídja miatt. Ez összeköti Andaut és Jánossomorját, mondja el Lőrincz György, Jánossomorja polgármestere, aki október 22-én kísérte el stábunkat a hídhoz. A lápos mocsár kis hídja, pont megközelíthetetlensége miatt a legtovább nyitva maradt menekülési lehetőség volt a forradalom végnapijaiban, így sokan indultak erre. Három út kínálkozott, Kapuváron, a kisvasút segítségével, vagy Mosonmagyaróvárról gyalog Császárréten és Jánossomorján keresztül a Hanság felé. A veszélyesebb mód a főúton, járatos busszal, vagy más alkalmi közlekedési eszközön Jánossomorján át, onnan pedig a menekülők útján, a mai Tarcsai utcán, a Hanyon keresztül. A helytörténet-kutatóként a témával sokat foglalkozó polgármester elmondta, a híd eredetije a mostani emlékhelytől pár méterre állt, közel a magasfigyelő toronyhoz. A határ lezárásáig közel hetvenezer magyar menekült át itt Ausztriába, jó részük a hídon, vagy annak romjain. Itt akkor csatornát tisztító kotróhajók is állomásoztak, amik szintén sok embert segítettek át a túloldalra. Még karácsonykor is szöktek át a menekülők. Többen eltévedtek, megfagytak a mocsárban. A biztonságos csapásokat ismerő helyi lakosok sokakat kalauzoltak. Voltak olyanok, akik emberségből, jó szándékból tették mindezt, de voltak olyanok is, akik bizony anyagi megfontolásból és elég komoly pénteket kértek ezért a vezetésért. Az osztrák fél mindent megtett a menekülőkért. Az andaui gazdák a lápot járták, az átfázott emberek után kutatva, a faluban az osztrák Vöröskereszt állomást rendezett be. A történelmi tragédia emlékét a hídtól Andauba vezető út mentén felállított szobrok is őrzik.”
