Benedek Elek születésnapja a magyar népmese ünnepe. Az Örökség Kulturális Egyesület a Sós Antal Közösségi Házban tartott családi, zenés mesedélutánnal hívta ünnepelni a város meseszerető közönségét, a belépés díjtalan, és főként: kortalan volt. A magyar népmese kacagtatta meg vagy épp gondolkoztatta el a gyerekeket és a felnőtteket a Sós Antal Közösségi Házban szombaton. A győri Vaskakas Bábszínház színésze, Szúkenyik Tamás mesélt. Láthattuk a cseles szegényembert, aki túljárt az ördög eszén. Együtt szurkolhattunk a csillagszemű juhásznak, aki feleséget és gazdagságot is szerzett magának, mert szembeszállt az önhitt királlyal.

Fotógaléria a képre kattintva!
A rendezvénnyel az Örökség Kulturális Egyesület a népmese fontosságára szerette volna ráirányítani a figyelmet. A magyar népmese tanulságai, motívumai, bölcsességei örökérvényűek, de nagyon fontos, hogy az ősmagyar hitvilágból, mondákból és szokásokból is táplálkozik. De benne van az egyszerű magyar ember több évszázadnyi mindennapja, szokásai, világlátása. A népmese ezer szállal kötődik a mai magyarokhoz is, nevel és összeköt a múlttal.

A népmese mellett a magyar népzene és néptánc is erősítette ezt a kötődést. A mosonmagyaróvári Kislaptáros Népzenekar és a Galgóczi-házaspár táncháza mozgatta meg a mese alatt elgémberedett tagokat. Az udvaron a társaskör Kézműves szakköre varázsolta el a gyerekeket. Sok ötletes dísz vagy játék készült az asztaloknál hétköznapi, máskor talán a szemétbe kerülő tárgyakból.

Az Örökség Kulturális Egyesület minden tavasszal és ősszel rendez családi délutánt. Tavasszal a telet búcsúztathatjuk, ősszel pedig a népmesét ünnepelhetjük velük.

-hirdetés- -hirdetés-