-hirdetés- -hirdetés-

Ovistól a nyugdíjasig mindenki együtt mozgott pénteken a Fut a városon. A gyerekek és a felnőttek több korcsoportban mérhették össze erejüket, az eredmény viszont senkinek sem volt elsődleges, a rendezvény lényege már évek óta, hogy a mozgás fontosságára hívja fel a résztvevők figyelmét. A legfürgébb jánossomorjaiak kezdték meg a Fut a város pénteki programját. Az első, második osztályos nebulók versenyével indult az egész délutánt kitöltő rendezvény. De a verseny már ebben a korosztályban is nagyon kemény volt. Voltak akik úgy végeztek az első helyen, hogy a futás előtt nem sokat gyakoroltak. A nyugdíjas klubb tagjai is csatlakoztak a futókhoz, akik először lassú sétával indították a távot, a végére úgy belelendültek, hogy futva értek célba. A nyugdíjasok évek óta állandó résztvevői a rendezvénynek, de idén a megszokottnál kevesebben álltak rajthoz. A legidősebbek után a legfiatalabbak vették birtokukba a pályát, az óvodások szülőkkel, óvónénikkel és nagyobb testvérekkel együtt teljesítették a távot. A délután folyamán aztán az iskolásoktól a felnőtteken át minden korosztály felsorakozott a rajtvonal mögé. Szinte minden futam végén szoros befutókat láthattunk. A távot pedig mindenki teljesítette, ki könnyebben, ki nehezebben. Nemcsak az osztályok, baráti társaságok, csapatok hagyományos programja lett a fut a város. Nem volt ez másképp a baseballosokkal sem, akik új edzőjüket, Ashajura Tokót is futásra bírták. A nap folyamán összesen 551 ember állt rajthoz és teljesítette a korcsoportjának megfelelő távot. A megfáradt futók a gyakorló pályán juthattak energiához, zsíros kenyér, hamburger és üdítők voltak a segítségükre ebben.

 

Fotógaléria a képre kattintva!
Akiknek pedig nemcsak az egészségük volt fontos, hanem a biztonságuk is, azok a kerékpárjukat is regisztráltathatták a helyi polgárőrség szervezte akcióban, hogy egy esetleges lopás után a rendőrök könnyebben bukkanjanak a kerékpár nyomára. Erre a lehetőségre hívta fel a figyelmet Lőrincz György polgármester is, aki a helyi kerékpáros klub egyik alapítójaként is fontosnak tartja az akciót. De hozzátette, nemcsak bringásként, polgármesterként is ösztönözte és üdvözölte hogy a polgárőrség csatlakozott az országos regisztrációs programhoz, és már nem először végzik ezt a munkát Jánossomorján. Nemcsak a bringa megtalálásában segíthet ez, hanem a városban nem egyszer előforduló kerékpárlopásokat is meg lehet előzni azzal, ha tudatosul a tolvajokban, Jánossomorján nagy számban regisztrálták a kerékpárokat.

 

 

De a rendőrség is toborzósátorral várta a vállalkozó kedvű fiatalokat. A megyei rendőr-főkapitányság toborzásán a rendőrök az érdeklődő felnőtteket a határvadász-képzésre jelentkezés feltételeiről tájékoztatták. Részelteket itt olvashat a jelentkezésről!