-hirdetés- -hirdetés-

Centropa-díjjal ismerték el a Smuk András, pusztasomorjai elszármazott által vezetett „Europa”-Clubot. Az ’56-os magyar fiatalok által alapított „Europa”-Club  kapta a bécsi városháza tíz éve alapított elismerését, amely olyan intézményeknek és személyeknek adható, akik kimagasló teljesítményükkel hozzájárultak a határon átnyúló regionális együttműködéshez.

Az elismerést a több mint 50 éve működő, és évi legalább 20 programmal jelentkező klub vezetője, Smuk András vette át. A kitüntetéssel járó 10 ezer eurót a magyar hagyományok őrzésére és magyar emlékek restaurálására fordítja a szervezet – erről a Magyar Televízió Öt kontinens – egy nemzet című magazinja számolt be. Smuk András elmondta, a díj a magyar közösségek előtti főhajtás jelképe Ausztriában, több szervezetnek, határon túli magyar csoportnak is ajánlva az elismerést.

A díj átadása, balról Smuk András – Fotó: MTV online

Smuk András családjával Pusztasomorjáról menekült el ’56-ban. Ez egész életét meghatározta. Bécsben több fiatallal alapították a klubot és töretlenül dolgoznak a magyar értékek megőrzésén azóta is. Szülőfalujához is erős szállal kötődik a klubvezető, egyik szervezője a helyi ’56-os megemlékezéseknek, tevékeny részese a Menekülők Kopjafája felállításának, de számos helyi rendezvényen képviseli az elszármazott helyieket. Nemrég portrét közölt róla a FolkMagazin is Egy magyar hazafi Bécsben címmel.

Jánossomorja Város Önkormányzata is gratulál az elismeréshez, melyre különlegesen méltónak találja Smuk András és a Club munkásságát.

A CENTROPE kezdeményezést azzal a céllal alapították, hogy intenzívebbé tegye a „Vienna Region“ (Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland) illetve a szomszédos országok (Csehország, Szlovákia és Magyarország) vele határos területeivel kialakított együttműködést és tapasztalatcserét. A Centrope alapítványi díj összértéke: 10.000 euró. Mint a díj szabályzatában áll, olyan személyeket keresnek, akik saját tevékenységükkel, vagy egy intézmény képviselőjeként ötleteikkel és kezdeményezéseikkel kimagaslóan sokat tettek a régióért.

 

Instagram

Instagram has returned invalid data.