Nyilvános akasztás, huncut paraszti anekdoták, zengő fémhúrok és moldvai táncok. A népi és az underground kultúra találkozásával ünnepelt a Sós Antal Közösségi Ház. A tavalyi megnyitó után most hagyományteremtő szándékkel ismét pusztasomorjai vigasságokat rendezett az Örökség Kulturális Egyesület és az önkormányzat.

A különböző stílusok, kultúrák jóleső kavalkádjával ünnepelte egy éves fennállását a pusztasomorjai Sós Antal Közösségi Ház augusztus 12-13-án. Pénteken a néptánc-tábor záró előadásával nyitott a Pusztasomorjai Vigasságok fesztivál. A gyerekek a hattyúvá változtatott királylány történetét játszották és táncolták el.

 

Este aztán már nem a gyerekek találtak itt programot. Balázs Lívia néprajzkutató Rábaközi Dekameronja környékünk paraszti andekdotakincsét gyűjtötte össze, ebből tartott most előadást a szerző. Az esten több történetet is felolvastak, ami bepillantást engedett a paraszti kultúra néhol tragikus, néhol humoros, sőt, pajzán részleteibe is. A Kislaptáros népzenekar is segített a hangulatteremtésben.

 

 

Szombaton délután helyi alkotók nevével fémjelzett kézműves udvar fogadta a látogatókat és egy mese részesei is lehettek a bátrabbak Fábián Szabolcs mesemondó, a helyi csikó néptánccsoport oktatója jóvoltából. A délutánon a népzene is jelentős szerephez jutott. A Rezeda népzenei együttes citeramuzsikájára melegíthették be a tenyerüket a nézők. Majd igazi tragédia szemtanúi lehettünk, nyilvános akasztáshoz vezettek elő egy hírhedt betyárt, nevezetes Sobri Jóskát az udvaron felállított bitófa alá. A Kajárpéci Vizirevü társulata a neves betyár életét adta elő vidám vásári komédiában, ami egyaránt megmosolyogtatott kicsit és felnőttet. A színtársulat immár 15 éve nevetteti az ország közönségét, mint mondják, a bolondos társaságok létrejöttéhez ideális a borairól neves és direkt termő borairól nevezetes Kajárpéc.

 

 

Később a Cserefa együttes koncertje és moldvai táncháza már a közönséget is kimozdította az ülőhelyekről. A Tititá Néptánccsoport tánckoreográfiával és a díszes viseletek bemutatójával is készült a kedvcsinálásra. A távoli magyar tájegység körtáncai és dallamai aztán sokakat behívott a körbe az este folyamán.

 

 

Az este folyamán a keményebb muzsika vonult fel a pince színpadára.  Millió Rózsaszálat szórt a közönség elé a helyi punck-rock banda, és a helyi kötődésű Ask The Dust modern köntösbe öltöztetett klasszikus bluesai is illő teret nyertek a pincében. A nagyteremben pedig egész estén át kiválóan muzsikált a kitartó közönségnek a LXear zenekar, a mai pop-rock slágerektől a jazz és blues darabokon át a bulizenékig. A zenészek elmondták, egyre kevesebb az underground színtér a környéken, ezért is értékes a közösségi ház, ami zenekari próbaterem is. A vigasságokon pedig egyáltalán nem összeegyeztethetetlen a stílusok találkozása.

 

 

A Sós Antal Közösségi Ház egy éves működése alatt sok programnak és baráti összejövetelnek adott már helyet. A télre egy felújítással készül a város és az egyesület, fűtést szerelnének be, hogy még tágabbra nyithassák a kaput, télen is több program várhassa a nagyérdeműt. A közösségi házat az örökség kulturális egyesület és az önkormányzat működteti. A vigasságokat az önkormányzat támogatásával rendezte az egyesület, hagyományteremtő szándékkal.

-hirdetés- -hirdetés-