Minden csoportban elballagtak az óvodások, szombaton három helyre is várták a szülőket, ahol versekkel, dalokkal búcsúztak el az évtől, és engedték útnak a nemrég még kis ovisként köszöntött, mára már igazi iskolássá vált nagycsoportosokat. Szombaton lezárult az ovis ballagások sora, mindegyik tagintézmény mindegyik csoportjában elbúcsúztak az évtől, és elbúcsúztak a sok iskolába induló csoporttárstól is.

 

Fotógaléria a képekre kattintva

Szentpéteren a gyerekek a Kacor király meséjét játszották el a népes közönségnek. A bátor cica, aki félelmetes királynak mondva magát, lóvá teszi az erdei állatokat, végül kibékül az erdő népével. A gyerekek dalokkal és körjátékokkal tarkították a műsort, amiben mindhárom korcsoport szerepet kapott. A ballagóktól virággal köszöntek el csoporttársak.  Ők pedig versekkel mondtak köszönetet az elmúlt évekért. De az óvónőknek dadusoknak is megköszönték a sok-sok gondoskodást.


Pusztasomorján hétfejű sárkánnyal viaskodtak a gyerekek. Modernebb felfogású rendezésben táncjátékkal, mozgásokkal és kántálós versekkel is kiegészítve mondták el a királylányt kiszabadító királyfi meséjét, aki megfelel a boszorkány találós kérdésére. És amikor eltéved a sűrűben, a banyától kapott varázssíppal hív segítséget. Táltos paripák jönnek érte és segítik a hétfejű sárkánnyal vívott harcban. A győzelmet pedig, ahogy az már csak természetes, kézfogó és hetedhét országra szóló lakodalom követi. A szülők itt is megköszönték az óvónők és dadusok munkáját, együtt tanultak kis verseket a gyerekekkel és virágokkal búcsúztak. Az óvodában köszönetet mondtak az intézmény vezetőjének, Schwartzné Varga Mónikának is, áldozatos munkájáért.

 

 

Ha pedig az óvodavezetés aggódna az elballagók miatti létszámcsökkenésen, az ovi kéményén költő gólyapár megnyugtatott mindenkit a küszöbön álló utánpótlásról.

 

-hirdetés- -hirdetés-