Egykori vezetőjére, Schmidt Mártonra emlékezett szombaton este a Jánossomorjai Fúvós Egyesület. Marci bácsi kedvenc dallamait is felidézték a fúvósok, családja pedig minden évben ilyenkor adja át a Schmidt Márton Emlékdíjat az együttes egy tehetséges fiataljának. A díjat idén Fördős Frigyes kapta. Polkákkal, keringőkkel és német dallamokkal készült a Jánossomorjai Fúvós Egyesület szombat esti koncertjére.
A zenészek és Marci bácsi családja már hetedik alkalommal rendezi meg a Schmidt Márton emlékkoncertet. A zenekar tagjai között vannak olyanok is, akik nem ismerték Marci bácsit ezért fontos példájának a felelevenítése is. Az Alapfokú Művészeti Iskola kamarazenekara is fellépett a koncerten. Majd az este végén a két együttes együtt is színpadra lépett. A Schmidt Márton emlékdíjat célja, hogy a fiatal zenészek biztatást kapjanak és hosszú ideig a zenekar tagjai legyenek. Idén a zenekar vezetőségének javaslatára Fördős Frigyes kapta az oklevéllel és pénzjutalommal járó elismerést. Frigyes 2005 óta tagja a zenekarnak és mint elmondta nagy megtiszteltetés neki, hogy idén ő kaphatta meg ezt a díjat. „Felemelő és egyben megtisztelő, hogy megkaptam ezt a díjat és ezután is mindent meg fogok tenni azért, hogy megfeleljek azoknak az elvárásoknak, amiket ezt a díj állít elém. Meglepődtem, hogy én kaptam meg ezt a díjat, de örülök is neki, hogy a zenekar vezetősége bízik bennem és tehetséges zenésznek tart.”
Fotógaléria a képekre kattintva!
A család számára fontos és örömteli, hogy a zenekar minden évben megemlékezik Marci bácsiról. Varga Alfréd, Marci bácsi veje, a díj alapítója elmondta, jó érzés ilyenkor együtt emlékezni az egykori karnagyra. Örül neki, hogy már hetedik alkalommal tudják átadni a Schmidt Márton Emlékdíjat, mert ez azt jelenti, hogy minden évben van egy-egy tehetséges fiatal.
A 2004-ben a város első díszpolgárává avatott Schmidt Márton a fúvószenekar alapító tagja és több évtizedig vezető karnagya volt, de tanítóként és a Művelődési Ház igazgatójaként is tevékenykedett; a település kulturális életének meghatározó alakja volt. Az 1965-ben alakított zenekarban végzett munkájáért Marci bácsi több országos kitüntetést is kapott.