Akár két csapatot is kiállíthat a jövőben a Jánossomorja Rascals U10-es korosztálya. A legfiatalabb baseballosok létszáma 15-ről 25-re nőtt a hagyományos téli toborzásnak köszönhetően. A csapat edzői nemrég testnevelés órákat látogatva csináltak kedvet a sportághoz. Az újoncok közül többen próbálkoztak már ezzel az amerikai sportággal, így nekik sokkal könnyebb a beilleszkedés, Fekete Balázs edző szerint. Ezek a gyerekek fizikailag megerősödve folytatják az edzéseket, és gyorsabban fejlődhetnek, hiszen rendelkeznek technikai és taktikai alapismeretekkel. A növekvő létszám miatt több ifjúsági játékos is segíti az edzők munkáját, amely kis csoportokban zajlik. A cél, hogy tavaszra 15-16 fő együtt maradjon, mellyel később már bajnokságban is indulhat ez a korosztály. Eddig ellenfelek hiányában erre nem sok lehetőség volt, ám az utóbbi időben több város gyerekcsapatának létszáma is növekedésnek indult.

Ebből a korosztályból érkezett a szombati mosonszolnoki teremtornára az Óbuda együttese is, mely az első helyen végzett, megelőzve a bécsi Wanderers csapatát. A mieink a harmadik és a negyedik helyet szerezték meg. Fontos mérkőzéseket vívtak, ügyesen játszó ellenfelekkel, ami nagyon jó tapasztalat és fizikális kihívás volt az újoncoknak, hiszen reggeltől késő délutánig vívták a mérkőzéseket, kis szünetekkel – mondta el az edző. Február 20-án egy szűkített keret utazik Bécsújhelyre, ahol a zömében lányokból álló csapat nemzetközi tornán bizonyíthat, fiúkból álló együttesek ellen.

-hirdetés- -hirdetés-