Több mint egy évtizede hagyomány a helyi kamarakórus karácsonyi koncertje Jánossomorján. A Canto Excolo előadása mára szerves része sok család ünneplésének. A szentpéteri templomban idén is különlegességekkel várták a zeneszeretőket. Rézfúvósok vezették be a Canto Excolo Kamarakórus idei karácsonyi koncertjét a szentpéteri templom remek akusztikájú boltozata alatt. A kórus tagja, Bakondi Ferenc három fiával alkotott kvartettet és kiváló előadásukban ünnepi darabokkal emelték a közönség hangulatát. Ezután pedig a kamarakórus hangja csendült fel. Az esten az ünnepi darabok széles skáláját bemutatták. Hallhattunk komolyzenei darabokat, Jézus születésének örömhíréhez kapcsolódó egyházi énekeket, de felcsendültek világi karácsonyi énekek is.

 

Fotógaléria a képre kattintva!

 

Az idén 11 éves a kórus remek évet koronázott meg e fellépéssel. Június kimagasló országos minősítést szereztek, de tagságuk is erősödött idén, új énekesek belépésével. Szabó Attila kórusvezető szerint hangzásuk kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb lett. Egyik csúcspontját éli most az együttes. Öröm számukra, hogy az általuk énekelt dalok sok családban előkerülnek a karácsonyfa alatt. Az adventben több koncertet is adtak környékünkön. Ahol, akárcsak a jánossomorjain, hosszú vastapssal köszönte meg az előadást a közönség.

 

 
HT – JTV
2015. december 24.

-hirdetés- -hirdetés-