Nem a bajnokságban elért helyezések, hanem az utánpótlás megerősítése, a pálya összefogáson alapuló fejlesztése és a hosszú távú tervek játszották a főszerepet a 2015-ös szezonban bronzérmes Jánossomorja Rascals baseballcsapatnál.

Az együttes idén is díjazta legjobbjait két héttel ezelőtti évzáróján. A házigazda is elismerésben részesült november 21-én a Sarock Vendéglőben, a pálya villanyvilágításáért tett erőfeszítéseiért. Laffer Benedek a major korosztályban, Kukucska Tibor az újoncok között, Felsővári Gergő pedig a felnőtteknél bizonyult a legjobbnak, a csapattársak szavazatai alapján. Az utánpótlás edzéseken is sokat dolgozó Felsővári Gergő elmondta, számára fontosabb a díjnál és az év végi eredménynél is, hogy a nevelés sikeres legyen, épüljön, erősödjön a csapat közössége, mert ez fontos lesz a közeljövőben.

 

Fotógaléria az évzáróról a képre kattintva

Ennek megfelelően a legkisebbekre sok energiát fordított a klub. Egy tornán és nyolc mérkőzésen vannak túl a kicsik az idén, sokat fejlődtek már az első évben – mondta el edzőjük, Fekete Balázs. A legkisebbekre még hosszú út vár a nagy csapatba kerülésig, azonban a 17-21 éves korosztályból egyre többen szerepelnek a felnőttek között, mivel több rutinos, meghatározó játékos visszavonult.

A csapatépítés fényében a bajnoki bronz és az Interliga középmezőnye reális eredmény. A kupában a négyes döntőig jutottak a mieink. A major korosztály a szabályokkal többet hadakozott, mint az ellenfelekkel, a korelosztás miatt tabellán kívül játszhattak. Ezeknél most sokkal fontosabb az együttes hosszú távú, biztos működése, melynek feltétele a stabil utánpótlás és a téli szünetben kiépülő villamosítás a Rascals pályáján. Ennek munkálatait már elkezdték november utolsó napjaiban. Talán a szezon legnagyobb büszkesége is ehhez kapcsolódhat, hiszen nyáron százak mozdultak meg a pálya fejlesztése érdekében, adományok gyűltek, felajánlások érkeztek és egy szép napot is eltölthettek a pályán a baseball-barátok. A legkisebbeknél a szülőkkel való kapcsolaterősítés is sikeres, a baseball-napon közösen ki is próbálhatták a sportot a gyerekek és a felnőttek.

 

Az év sikere még, hogy megrendezte első felkészülési utánpótlás teremtornáját is a Rascals év elején, Mosonszolnokon, és a folytatást is tervezik a most következő téli pihenő szakaszban.

JTV
2015.12.02.

-hirdetés- -hirdetés-