Shāh Māt – azaz a király legyőzetett. Ebből a perzsa kifejezésből származik az emberiség egyik legrégebbi, és legnépszerűbb táblás játékának neve. Szeptember 19-én megtelt a művelődési ház nagyterme, ugyanis a városnapok keretein belül itt nálunk rendezték meg a megyei rapid sakkversenyt. A királyi játékra az ország különböző pontjáról is érkeztek versenyzők.

Nem csak a jó taktika, hanem a gyorsaság is fontos a megyei rapid sakkbajnokságban, ahol közel százan ültek a táblákhoz, Budapestről, sőt Nyíregyházáról is érkeztek versenyzők. Az alig egy éves sakkszakosztályunk először adott otthont ilyen komoly megmérettetésnek. A versenyt Lőrincz György polgármester nyitotta meg, kiemelve, mennyire örül, hogy városunkban rendezték meg ezt a rangos eseményt. A több korosztályos tornán kicsik és nagyok is megmérkőztek, sőt, a végjátékban kortalan párharcok is kialakultak. Mind a felnőtteknél, mind a gyerekeknél egyre népszerűbb ez a sport.

Lőrincz György, Gyurkovics Bence és Szántó Tamás a megnyitón (balról jobbra)

 

A megyei szövetség elnöke is üdvözölte a sok fiatal versenyzőt. Szerinte a gyereknél a fejlesztés a legnagyobb siker a sakkban. Gyurkovics Bence kiemelte: „A felnőttek időbeosztása lényegesebben szorosabb, így őket nehezebb elcsábítani egy- egy versenyre. A gyerekek körében pedig azért örvend népszerűségnek, mert aki nem akar komolyabban foglalkozni, annak is hasznos, hiszen a sakksportnak nagyon sok képességfejlesztő hatása van.” Ez a sport fejleszti a gondolkodást, a kombinatorikai érzéket és legfőképpen a döntésképességet, a következmények felmérését, ami az élet más területén is hasznos.

 

A gyerekek számára jó példaként Verterics Attila nemzetközi mester is ellátogatott hozzánk, aki szintén iskolás korában ült le először a táblához. Ő is gyermekként, keresztapja hatására kezdett sakkozni, a siker pedig elindította a profik útján.

 

 

Verterics Attila is asztalhoz ült

 
Jánossomorjai színekben 10 gyerek és 4 felnőtt indult, akik közül a legfiatalabbak is sokat készültek. A jánossomorjai gárda még csak tavaly augusztusában alakult, a teljes csapat 20 fő. Szántó Tamás helyi elnök, szervező elmondta, a régi helyi csapat nyomdokaiba lépő fiatalok érdemlik most a legtöbb figyelmet, remélve, hogy jó társaságot sikerül kovácsolni belőlük.

 

A jánossomorjai Csizmazia Patrik is sikerrel zárt

 
A haza pályán játszó sakkozók jól játszottak: a négy kategória közül a legifjabbaknál jánossomorjai állhatott a dobogó legfelső fokára. A szakosztályunk elsődleges terve, hogy a megye másod osztályban induljanak és minél jobb eredményeket érjenek el mind felnőtt mind gyerek kategóriában.

JTV – ÖA – HT

-hirdetés- -hirdetés-