Takarókat, hálózsákokat gyűjt a migránsoknak a jánossomorjai plébánia az egyházmegye felhívásához csatlakozva. Kótai László atya szerint az országot nehéz helyzetbe hozó történelmi pillanat és a politikai viták mögött kereszténynek kell maradni. A Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Központ a Migration Aid Civil Szervezettel közösen szintén várja az adományokat.

Gyűjtésre szólította a híveket a jánossomorjai plébánia, ezt 13-án, a múlt vasárnapi misék prédikációjában mondta el Kótai László atya. A plébánia elsősorban takarókat és hálózsákokat vár, csatlakozva egy karitatív akcióhoz. Kótai László atya szerint vészterhes történelmi időket él Magyarország, amit komolyan kell vennünk. A megoldásokon is gondolkodni kell, de addig sem szabad elfeledni, hogy keresztény, a hitre támaszkodó emberek vagyunk. Nem szabad engedni, hogy férfiak, gyerekek, nők sínylődjenek, fázzanak, esetleg fagyjanak meg nálunk. Ezért kérte, hogy mindenki csatlakozzon az egyházmegye felhívásához. A probléma súlyos, felelős megoldásokra van szükség, de nem szabad, hogy a nemzetközi és a hazai politika szemszögéből nézzük a problémát, ami nem mindig a gondokra, inkább önmagára koncentrál.

László atya szerint elsősorban kereszténynek kell maradni (korábbi fotó)

Szűz Mária ünnepén emlékeztetett arra, a délről jövő tömegeket már egyszer nem tudta megállítani hazánk, szerinte főként azért, mert nem tudunk összefogni. Ennek eredménye lett Mohács és az idegen uralom is. Majd 150 év múltán Szűz Mária neve alatt gyűltek össze az emberek és kiűzték a hódítókat. A hit vezette összefogás most is szükséges. Elmondta, ma is fenyegeti veszély az országot, de az összefogás, az egység hiánya most is érezhető. Utalt arra, hogy a jó kereszténynek nem az egymással összeakaszkodó, hazai és külföldi politikusokkal és a politikával kell törődnie, hanem a hit által vezérelve segíteni és bízni abban, hogy Magyarország összefogással most is megmenekül a bajtól. Ezért imádkoztak vasárnap a hívek a templomokban.

Győri Egyházmegyei Karitász a következő felhívással fordult a hívekhez: „A Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt közös összefogásával egy migránsokat segítő koordinációs központ alakul a közeljövőben a győri vasútállomás mellett. Mivel közeledik a hideg idő, ezért a Győri Egyházmegyei Karitász dr. Pápai Lajos püspök atyával egyeztetve, a plébános atyák tájékoztatásával takaró- és hálózsák-gyűjtésbe kezd. Kérjük, szíveskedjenek eljuttatni a felajánlott adományokat a plébániákra, ahonnan azokat a rászoruló menekültek részére elszállítjuk. További információ: Horváth Glória (20/474-2676, gyorcaritas@gmail.com).”  A segítő szándékúak a jánossomorjai plébániához is fordulhatnak hivatali időben. A Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Központ a Migration Aid Civil Szervezettel közösen szintén várja a jánossomorjai lakosok adományait.

JTV

-hirdetés- -hirdetés-