Világraszóló csoki az Isten háta mögött… Rangos nemzetközi elismerést kapott az albertkázméri Lapos Csokoládé Kft. pisztáciás desszertje. – Albertkázmérpuszta első háza épp olyan mesébe illő, mint maga a település. A cím sem segít eldöntetnünk, hogy az ország egykor legszebb majorságában járunk, vagy meseországban: Futrinka utca 1. A ház nem mézeskalács, de valami egészen hasonló. Itt működik ugyanis a Lapos Csokoládé Kft. üzeme, amit a környékbeliek csak úgy emlegetnek: „a csokigyár”.


Fotógaléria a képekre kattintva!

 

A csoki mestere, Foki Izabella kedvesen fogad minket és be is léphetünk a kis műhelybe, ahol három gépen, három színben csordogál alá a selymes csokoládé, készülnek a bonbonok. Olyanok, amelyek például a világ egyik legnívósabb versenyének – nem kisebb, mint 400 fős – zsűriét is lenyűgözték a vakkóstolás során. Most a jógatáboros jánossomorjai gyerekek keresték fel velünk a kézműves csokiműhelyt, de sok nemzet képviselői megfordulnak itt.

 

 

 

Magyar úttörő Alberkázmérról

 

Augusztus elején rendezték meg Londonban a Great Taste Awards gasztronómiai verseny döntőjét, amit a szaklapok a gasztronómia Oscar-díjaként emlegetnek. A legjobbakat csillagos minősítésekkel díjazzák, egy-kettő illetve három csillag nyerhető el. A tízezer jelentkező közül idén három magyar két, öt pedig egy csillagot nyert, ami kiváló eredmény – 2382-en vihettek haza egy csillagot. Fontosabb, hogy töltött csokoládé kategóriában még nem nyert magyar termék korábban, idén pedig ketten is úttörők voltak, köztük a „mi” albertkázméri csokink is.

 

 

 

Foki Izabella elmondta, februárban nevezték be terméküket a nívós versenyre, és nagyon örültek, mikor megtudták az eredményt. – „Számítottunk arra, hogy finomnak és valóban jó minőségűnek találják majd, de nagyon örültünk, amikor megkapta a pisztácia trüffel az egy csillagot. Nagyon hitelesnek tartjuk a megmérettetést, hiszen a legnagyobb, minőségi nemzetközi paletta itt rajthoz áll, és tudom, hogy ebben az ítéletben nem jelenik meg semmi édesipari lobbi, hanem tisztán a minőségről szól.” – beszél elismerően a versenyről Foki Izabella, aki maga is élt kint Londonban, mielőtt férjével megalapították az albertkázméri csokiüzemet.

 

„Csak ne spórold ki a pisztáciát”

 

És megint dühbe jönnek, de hogy miért pont a pisztáciára ilyen érzékeny nemcsak Bud Spencer, hanem az édességszakértők is? –„A pisztácia mindig egy fokmérő a szakmánkban, az ugyanis egy nagyon drága alapanyag. Amikor az ember például pisztácia fagyival találkozik, akkor az, amit érez, általában nem pisztácia, hanem aroma és színezék. Én is ezt a terméket szoktam kóstolgatni a konkurenciánál itthon, külföldön, mert tudom, hogy mennyibe kerül, milyen körülményes beszerezni, és ha ezt megteszi valaki, ha itt fordít a minőségre, akkor azt gondolom, hogy a többi terméke is jó. Szóval ennél a desszertnél nagyon könnyű tetten érni a minőséget egy gyártó esetén. Mi is sokszor találkoztunk jó szakmai visszajelzésekkel, megkóstolták a pralinénkat és mondták, hogy ez bizony finom, és akkor az a vélemény már a műhelynek is szól…  ” – indokolja jelölésüket Foki Izabella.

 

A győztes pisztáciás praliné – forrás: Internet – Great Taste Awards

 

 

Tisztán érzett minőség

 

Kóstolunk is, természetesen így teljes a bemutató. Hamar megtanuljuk, a kevesebb itt több. Hosszasan ízlelgetjük a kakaóbab, a mogyoró, a dió és sok más, csokiba burkolt finomság ízét, és persze magáét a csokiét, ami sokszor borszakértőket megtornáztató ízkavalkáddal rendelkezik. Az alapanyagokat belga forrásból válogatja és szerzi be a cég. A csoki kakaóbabból való helyi előállításának gondolatával is kacérkodnak, bár ezt még csak egy-ketten csinálják az országban.

A Lapos Csokoládé az édességpiac felsőbb kategóriáit célozta meg már a kezdetek óta, a minőségi alapanyagok mellett tették le voksukat. Nem használnak adalékanyagot, tartósítószert, csupán néha egy kis ételfestéket, főként a gyerekek számára készült termékekhez. -„De fontos, hogy sohasem használunk aromát, ízfokozókat, lényeges, hogy mindig az adott gyümölcs ízét érezzük tisztán!”

Bár nyáron a csokoládékészítésben is uborkaszezon van, azért készítenek most is termékeket. Ám a csokiszezon ősztől tavaszig az igazi, ilyenkor gyakran folyamatos a munka a kis kázméri üzemben. Sokféle termékünk van a mesefigurás csokinyalókán át a képeslapos, aszalt gyümölcsös táblákon át a különböző pralinékig, és a termékskála is egyre bővül. Sokan keresik fel az egykori „senki földjén” álló üzemet, amely nemcsak a környéken, de országos szinten is hírnevet szerzett.

 

 
Amikor elköszönünk, a kinyitott ajtóban már ott áll egy következő csoport, láthatóan érdekes és finom turistalátványosság a csokigyár Albertkázmérpuszta amúgy is lenyűgöző mikrovilágában. Megint valami, amire büszke lehet a környék. A látogatásokra, persze előzetes bejelentkezés alapján, szívesen alkalmat is talál a csokoládémester. – „Azt vesszük észre, hogy az óvó néniket, tanárokat, szülőket sokkal jobban érdekli a csoki készítésének folyamata, mint a gyerekeket, ők valahogy a gyerekek mögé bújva érdeklődnek – mondja Foki Izabella, tanúsítva, hogy a csokit szeretni felnőtt korban sem szégyen.

 

 

„A Great Taste Awards döntőjét nemes egyszerűséggel csak a gasztronómia Oscar-díjaként szokták számon tartani, ahol a több mint 400 tagú zsűri szavazatai alapján dől el, kik a legjobbak. Nagyjából úgy kell ezt elképzelni, mint az éttermek Michelin-csillagait, itt is ugyanúgy csillagokkal értékelik a teljesítményt. Idén több magyar cég is kapott elismerést: a tízezer jelentkező közül három magyart értékeltek két csillagra, és öt termék nyert egy-egy csillagot. Két csillagot három magyar termék is kapott az összesen 597 helyezett közül, akiket a tízezer jelentkezőből választottak ki.   A Sweetic csokoládé manufaktúra zölddiós pralinéja mellett két csillagot kapott a Zurg & Fabric Kft citromos-fahéjas fehércsokija is. Ők már egyébként az Academy Of Chocolate díjátadón is nyertek, csakúgy mint a ChocoMe Kft, akik most a tonkababos és mandulás rafinée édességükért kaptak két csillagot a zsűritől.  Egy csillagot 2382 versenyző vihetett haza, Szántó Tibor csokoládéja mellett a Donum Terrae tökmagolaja és tökmagkréme is kapott egy csillagot. A Sweetic másik terméke, a Matcha pariléné is kapott egy egy csillagot és a Lapos Csokoládé Kft pisztácia trüffelje is gazdagodott egy csillaggal.    

Dívány gasztro-oldal – Index”

 

 

 

 

JTV – Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-