Sárkányok harcát hozta a hétvégi kilencedik Voluta sárkányhajó fesztivál Mosonmagyaróváron. A csónakokban, ahogy már megszokhattuk több jánossomorjai cég dolgozóinak is szurkolhattunk, de rengeteg helyi nevezett a győzelemért különböző csapatok színeiben.

Szoros befutók, hangos szurkolók és fáradt evezősök. Ez jellemezte a 9. Voluta Sárkányhajó fesztivált szombaton. Az idei évben két jánossomorjai cég dolgozói is hajóba szálltak, hogy az érmekért evezzenek.

 

Fotógaléria a képre kattintva

Az AMB Dragons hosszú évek óta állandó résztvevője a vízi fesztiválnak. Az idei évben pedig két csapatot is neveztek, hiszen egy, csak hölgyekből álló brigád is versenybe szállt a legfényesebb érmekért, akik végül a negyedik helyet lapátolták össze maguknak.

Az Eredeti Pudingok, azaz a Dr. Oetker Kft dolgozói számra sem újdonság már a Voluta. Hosszú évek óta mindig részt vesznek a sárkányok közötti csatározáson. A versenyt minden évben komoly előkészületek előzik meg. Az eredmények pedig nem maradtak el, hiszen a végső küzdelmek után a Dr. Oetker dolgozóinak nyakába is aranyérmet akasztottak, hiszen csoportjuk legjobbjaként zárták a tornát.

A Mosoni-Dunán a profiktól a kezdőik mindenki evezőt ragadhat. A sárkányhajózás évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a környéken, idén közel hatvan jánossomorjai versenyzett különböző csapatok színeiben.

-hirdetés- -hirdetés-