Köszönjük a búcsiaknak, hogy mernek magyarok lenni – A tanító példát köszönte meg Jánossomorja az összetartozás napján. Méltóbban nem is ünnepelhettük volna, hiszen vendégül láttuk Búcs fiataljait és közösen emlékeztünk a békediktátumra.
A delegációt Lőrincz György polgármester kalauzolta a városban és a helytörténeti gyűjtemény érdekességei között múlt csütörtökön. A jánossomorjai és a búcsi diákok később focimeccseken is összemérték tudásukat. A nap csúcspontjának mégis a közös emlékezés ígérkezett, ami egyszerű, mégis tartalmas és felemelő volt.
Fotógaléria a képre kattintva!
Június 4-e a trianoni békediktátum aláírásának napja. (…) Magyarország a békeszerződést 1920. június 4-én írta alá a versailles-i kastélypark Nagy-Trianon nevű kastélyában. (…) 2010-től ez a nap egyben a nemzeti összetartozás napja. 2011-től iskolai emléknap. Iskolánkban harmadik éve tartunk megemlékezést.
A megemlékezést Herman Antal történelemtanár vezette, akinek szívügye a felvidéki településekkel épített kapcsolat, több kirándulást szervezett már és két éve, a kitelepítés 65. évfordulóján emlékműsort is rendezett nálunk. A jánossomorjai hetedikesek 2012-ben és 2014-ben vettek részt tanulmányi kiránduláson Búcsot is érintve. A mostani trianoni emlékezésen kiemelt szerepet kapott a Felvidék, Csallóköz, Mátyusföld, így Búcs, Nagyfödémes, Szenc és még más település elűzöttjeinek minket átitató tragédiái, és az e településekkel élő hasznos, és elégtételt is jelentő kapcsolatunk.
Azt akarjuk, hogy a hazaszeretetben kifejeződő összetartozás élménye minden magyar ember közös élménye legyen. Természetesnek vesszük, hogy az anyaországi és a külhoni magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.
A búcsiak példáján át mindhárom szlovákiai magyar rokontelepülés magyarságának köszönetet mondott az ünnepség.
Köszönjük a búcsiaknak, hogy a szülőföldjükön maradtak, ellenállnak a beolvasztási törekvéseknek, ápolják és védik a magyar nyelvet és magyar kultúrát. Mernek magyarok lenni!
A mátyusföldi Búcs a trianoni békediktátummal került a csehszlovák, majd később a szlovák határ túloldalára. Magyarságának aránya ma is 90 százalékos. 1947-ben aztán fokozódott az elnyomás. 11 családot telepítettek Mosonszentjánosra. Most azok is végignézték a gyerekek műsorát, akiket egykor épp ilyen fiatalon üldöztek el – Erzsi nénit, Matild nénit és Kati nénit is meghívták a szervezők.
A Csehszlovál állam szülőföldjük elhagyására kényszerítette őket 1948-ban. Számukra Jánossomorja jelenti az itthont, de az otthon Búcs maradt.
A búcsi Katona Mihály Alapiskola tanulói, tanárai és Győző Andrea igazgatónő szerint is nagy erejű volt a találkozás. Karkó János búcsi polgármester számára különösen közelivé tette a tragédiát, és megható volt, hogy a jánossomorjai kitelepítettek jól ismerték a családját.
Búcs egy nagyszerű kisközség a Felvidéken. A Kisalföldön található, ezen belül a Mátyusföld DK-i sarkában. Más vélemények szerint nem a Mátyusföldhöz tartozik, hanem a Duna mente része. Az első világháború után Csehszlovákiához került, 1993 óta pedig Szlovákia egyik magyarlakta települése. A magyarság aránya még most is 90%-nyi, vagyis minden 10 emberből 9 magyar. Kicsi falu, 1200 lakója van. A település Bulcsú vezérről kapta a nevét. A második világháború után 47 családot deportáltak Csehországba, 15 családot pedig kitelepítettek Magyarországra. A 15-ből 11 család Mosonszentjánosra került. Jelene küzdelmes. Szorgalmas, dolgos emberek lakják. A magyarlakta területeken tudatosan kevés a munkalehetőség. Földet művelnek, szőlőt termesztenek, keresik a kitörési pontokat, pl. a falusi turizmus terén. Kiváló minőségű borokat termelnek, a polgármester úrnak híres pincészete van. A búcsi magyar iskola Katona Mihály nevét viseli, aki református lelkész, földrajztudós volt. Sokat tett a faluért. Lehetett volna egyetemi tanár Németországban, de ő ezt a kis magyar falut választotta.
A két település polgármestere is együtt emlékezett, és a kapcsolat erősítéséről is döntött. Jánossomorjának öt éve virágzik kapcsolata Búccsal, régebb óta Nagyyfödémessel és Szenccel. Ahonnan hozzánk űztek embereket, azokkal a településekkel erősebb a kötelék, mondta a JTV-nek Jánossomorja polgármestere, aki reméli, ez a kapcsolat is egyre inkább erősödik. Az iskola igazgatója elmondta, a diákjaik számára jó alkalom e találkozás, hogy barátokat, élményeket szerezzenek, megerősítsék magyarságtudatukat, ami bizony nagyon ráfér a gyerekekre. Ugyanakkor már sok kisdiák elhivatottan tudja, hogy milyen fontos a magyarság megőrzése, a magyar nyelv használata. Sok verset, regényt olvasnak, számukra a magyar dalok, megemlékezések különös jelentőséggel bírnak.
A búcsi iskolában példamutató módon őrzik a magyarságukat, és küzdenek a megmaradásért. Tudjátok, Szlovákiában nehéz magyarnak lenni. Ha vállalod a magyarságodat, hátrányok érnek. Nekünk, itthon ilyen gondunk nincs. Ennek ellenére komoly gondok vannak a nemzettudatunkkal.
A műsorban szerepelt az iskola énekkara, tanárai, kiváló szavaló tanulók. Elhangzott Gál Sándor búcsi magyar költő egy verse is. (lásd lent) Herman Antal szerint a sallangmentes, politikai érdekektől letisztított nemzeti öntudat és a nemzeti nevelés nem megfelelő Magyarországon. Ezért is jó, hogy a mi diákjaink határon túli magyar barátoktól szereznek élményeket, tapasztalatokat. Ez segíthet öntudatukban, így nehéz eldönteni, hogy kinek van nagyobb szüksége a kapcsolatra.
Korunk magyarságtudatával hatalmas gondok vannak. Sokan csak megszokásból magyarok, mások csak a zsebükre képesek összpontosítani. Nem kevesen gúnyosan magyartalankodnak, a magyarságot becsmérlően európaiskodnak. A másik véglet: a divatos magyarkodás, a kocsmaszintű hőbörgés, az önsajnálat sem jelent egészséges nemzettudatot. A magyarság elsősorban nem genetikai kérdés. A magyarság tudatos kultúravállalás kérdése. A nyelvünk és kultúránk tesz bennünket magyarrá. Nekünk, átlagembereknek, az a feladatunk, hogy egészséges nemzettudattal rendelkezzünk, egészséges legyen a testünk és a lelkünk, életképesek legyünk, életképes utódokat neveljünk, mert betépett szülőkkel és betépett gyerekekkel nem leszünk előbbre.
Főhajtás az elszakítottakért
Ezen gondolatok jegyében a szentpéteri kettőskeresztnél is összegyűltek az emlékezők este. Itt a Trianon Emlékbizottság szervezésében néma főhajtással emlékeztek. Koszorúk, gyertyák tisztelegtek az elszakított országrészek magyarjai előtt. Sok, ma nálunk élő, dolgozó székely, határon túli magyar is itt emlékezett szülőföldjére. Koszorúztak helyi pártszervezetek, civil szervezetek, a polgármester és távolabbról ide érkezők is. Volt olyan nálunk lakó csíkszenttamási fiatal is, aki itt emlékezett anyaföldje elszakítására, majd jó ízzel mutatkozott be egy idős, nálunk korábban letelepedett földijének. Mint mondta, a gyászt, az elszakítást nem szabad elfeledni egy magyarnak sem, ugyanakkor azt sem, hogy összetartozunk.
A trianoni békediktátumot a magyar társadalom égbekiáltó igazságtalanságként fogta fel. Joggal. Kíméletlen, kegyetlen, igazságtalan és jogtalan volt. Magyarországot tudatosan életképtelenné akarták tenni a szomszédos államok a nagyhatalmak segítségével. Magyarország elvesztette területének kétharmadát, de ami a legjobban fájt, hogy színmagyar és magyar többségű területeket is elvettek (Csallóköz, Mátyusföld, Partium, Székelyföld). Elvesztette lakosságának több mint a felét, köztük 3,2 millió magyar embert. A magyar népesség egyharmada, vagyis minden harmadik magyar a szomszédos országokba került úgy, hogy nem költözött el a szülőföldjéről, csak a határokat tolták át a fejük fölött.
(A cikk dőlt betűvel szedett részei a műsorban hangzottak el Herman Antaltól)
Gál Sándor versei
Gál Sándor a felvidéki magyarság sorsköltője. 1978-ban jelent meg a könyörgés című verse. Sajnos, 2015-ben is hatványozottan időszerű minden sora. Gál Sándor Búcs községben született. Búcs község díszpolgára. A szlovákiai magyar irodalom, egyben az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő alakja.
KÖNYÖRGÉS
ismét szólítalak uram hitetlenül
hívlak mélységből kiáltok
feléd emelem orcámat két szememet
nézz uram énrám nézz a
hitetlenre aki megtagadott s ha
nem vagy nézzen a hiányod
nézze a verem mélyét amelybe
alázuhantunk amelybe alá-
vettettünk ahol nem szaporítod
e népet de hagyod elveszni
a beszélni tanulókat a
dadogókat a tétova nyelvűeket
hogy szégyenünkben orcánkat
porba temetjük sárba temetjük
sárral tömjük be szánk nyílását
fogunk közé követ ütünk hogy
nyögésünk ne lobbanjon fel
hozzád uram
és én most mégis
szóra nyitom cserepes ajkamat s
összefogom ötfelé hasadt testem
fájdalmát és feléd kiáltok jöjj
segíts meg hozd pajzsodat
s védj meg bennünket a csúfolók
ellenében mert megülték
a földet
mint a sáskák a kövér
mezőket megülik
és a
vizek is megzavarodtak
eliszaposodtak
és elapadtak forrásaink
terméketlenné lettek a
csordák és az asszonyok méhében
nem nyitogatja virágait a jövő
uram ha nem vagy is szólítalak
mert a mi szívünk már nem
fordulhat más utak és
más mezők felé mert más utak és
más mezők nincsenek is már
mielőttünk
sokféle népek
közé keveredtünk és nem
újultunk meg bennük ezer
esztendők során lassan fel-
morzsolódunk mint a homokkő
keményebb kövekhez ütődve
ezt lásd és vedd számba te
aki nem vagy s akihez mégis
szólok mert rajtad kívül
nincs akit hívjak
segíts
rajtunk te semmi te nincs te
hiány
add a kezünket a magunk
kezébe hogy egymás melegétől
fölserkenjünk hogy ne külön
lépjünk a tétovaság árnyai alatt
de egy irányba mozduljunk
föl
e medence-mélyből arcunkat
minden népek arcával
egy magasságba emelniVESZTESÉGEINK
akik a jégpáncélú folyón át menekültek
akiket fegyveresek tereltek az utak
mentén álló fák alatt havas esőkben
nap-izzású nyarakban meztéláb
akiket fegyverrel tereltek idegen
nyelvű hegyek zúgása felé
jószágőrző cselédnek más barmát vigyázni
akik önmaguk elől szöktek hogy
ne találkozhassanak emlékeikkel
akik a folyó jégpáncélja alá merültek
azokról beszélek
azokról akik önként vállalták az utat
hogy a történelem békéjét megáldják
messziről fájó gyerekkorom tanítómestereiről
azokról akiktől a soha-viszont-nem-látás
könnyeivel búcsúztam ezer állomáson
akik szétszedték a szekereket az ólakat
s a trágyát is magukkal vitték gondos
gazdaként hogy az ismeretlen földet kenyértermővé
varázsolják ha érkezés után
adatik nékik
róluk beszélni
őróluk akik kivert foggal tántorogtak
végig európán feltűzött szuronyok
mellett ágyútölteléknek odahányva
barbár századunk ároklakóiként
őróluk akik visszatérvén kiközösítettek lettek
senki földjére érkezett káin-bélyegű nép
őróluk beszélek a féllábúakról félkarúakról
akik megmaradtak és hazatértek
tébolyultan hallgatva új hallgatásra ítélve
friss-vörös hegek rózsáival mellkasukon
őróluk beszélek
rájuk emlékezem
rájuk emlékezem akik eltűntek és csak
a csontjukat őrzi valahol a föld
rájuk emlékezem akik éjszakáimat
útonállóként felzavarják utolsó nyögésükkel
üvöltésükkel kifordult beleiket
vonszolva az emberiség nem létező
ítélőszéke elé bizonyságul
róluk beszélek akik a folyón innen
maradtak a parton fekete füzek
csendjét tanulva akik számbaveszik
a folyó sodrában elmerülteket
a kiszakítottakat
a kiszakadókat
a meg nem születetteket
a menekülni nem tudókat
rájuk emlékezem róluk beszélek
