Elfogadta a város ötéves gazdasági programját a képviselő-testület. Ennek elkészítését törvény írja elő, a tét azonban nagyobb, hiszen a városfejlesztés főbb irányaiban egyetértésre kellett jutnia a testületnek. Ez a legnehezebbnek annál a pontnál bizonyult, hogy változtatni kell a hulladékgyűjtés módján.

Múlt ülésén konkretizálta a képviselő-testület Jánossomorja azon céljait, amit mindenképpen megvalósítanának ebben a ciklusban. Több irányt olvashatunk a gazdasági tervben, a fontosabbak között a turisztikai fejlesztések, a fiatalok helyben tartása, és a városüzemeltetés új alapokra helyezése is szerepel. Legfontosabb azonban a hamarosan induló, és 2020-ig tartó Uniós pályázati források minél jobb kihasználása. E téren reménykedhet a város, hiszen több célját is a támogatásra érdemes lehetőségek közé sorolták. Az első kiírások már júniusban várhatók. A város fő céljai között szerepel a kerékpárutak kiépítése az országhatár, Jánossomorja és Mosonmagyaróvár között. Pályáznánk továbbá a csapadék- és vízelvezetési gondok megoldására, illetve a városkép rehabilitációjára, főként a szentpéteri főutca helyzetén javítva. Bővítenénk és fejlesztenénk a zöld területeinket, és energiahatékonysági beruházásokra is kandidálnánk.

A határ felé vezető belterületi főút hiányzó szakaszainak felújítását is szeretné megvalósítani e segítséggel a város. Tavaly a pusztasomorjai Gödör melletti szakasz felújítását megígérte az állam, ám ez forrásátcsoportosítás miatt végül nem valósulhatott meg, pedig már a közbeszerzésen is túl volt a projekt – tegyük hozzá, az országgyűlési választások előtt történt a kihirdetés, a forráshiány pedig szép csendben, szinte csak hetekkel ezelőtt vált véglegessé.

Az eredetileg 30 milliárd feletti pályázati keret mára 23,4 milliárdra apadt, amire közel 900 projektötletet adtak be. Valószínű tehát, hogy a verseny nagy lesz, ráadásul mindegyik témában egyszerre nyitják meg a pályázatokat, így feszített munka várhat a helyi készítőkre. (A gazdasági program főbb célterületeit a cikk végén találja!)

Szinte egyetértve

 

Az ötéves gazdasági program azonban összességében tartalmazza a képviselők főbb célkitűzéseit is, így a képviselőtestület egységét is kifejezi, mondta el a polgármester. A hulladékgyűjtés témájánál azonban elidőztek a képviselők: Nemrég megváltozott a zöldhulladék-gyűjtés módja, ám Dr. Kurunczi Károly, korábbi városvezető a régi rendszer mellett állt ki. Bár meglepődött a testület, amikor megtudta, a város számára a régi rendszer közel 10 millió forintba és több mint 1300 munkaórába került évente. Lőrincz György elmondta, a változást pedig a törvényi helyzet idézte elő, hiszen a szolgáltatónak, amit lehet, háztól kell elszállítania, nem úgy, ahogy eddig, amikor a város maga gyűjtötte, szedte össze és szállította ki a zöldhulladékot, borsos árért. Mégis, Dr. Kurunczi Károly azt kérte, vizsgálják felül a rendszert, mert véleménye szerint ez visszalépés. Lőrincz György a JTV-nek elmondta, szerinte a törvény szava és a jelentős megtakarítás jelzi, hogy helyes úton vagyunk, bár változtatni, pontosítani valók akadhatnak még. Az azonban személy szerint is nagyon fontos számára, hogy ezzel a környezettudatosabb módszerek mellett állhatunk ki.

 

 

 

Hogyan tovább lomtalanítás?

 

Változhat a lomtalanítás is. A gazdasági program évente egy lomtalanítást ír elő kötelezően, de a polgármester kifejtette, ez a minimális szám, mindez bővíthető, ha szükség lesz rá – azonban az egész évben működő jánossomorjai hulladékudvar tavalyi megnyitásával elképzelhető, hogy elég lesz az évi egy gyűjtés is. Szerinte az eddig drágán és problémás módon végzett lomtalanítás rendszerén szükséges változtatni. Eddig a város maga végezte ezt, mintegy átvállalva a szolgáltató feladatát. Egyre nagyobb lett a munka is, három ütemre bontva kellett begyűjteni a szemetet, ami óriási erőpróba volt, ráadásul már ez is kevésnek bizonyult. A lomisok jelentette gondok, közbiztonsági kockázatok is növekednek, nem is elhanyagolhatóan.

 

 

2014-ben horribilis, közel 7 és fél millió forintot fizettünk ki a városkasszából az évi két lomtalanításért. A város most változtatni tervez ezen a gyakorlaton, példákat véve a környező települések módszereiről. Az önkormányzat jelenleg is vizsgálódik, tapasztalatokat szerez, hogy a legjobb megoldást választhassa ki. Az beszédes, hogy sehol a megyében nem végeznek úgy lomtalanítást, mint nálunk, vagyis kizárólag az önkormányzat saját munkájára és forrására alapozva – mondta el Lőrincz György. Sőt, tette hozzá, több településen járva meglepetéssel fogadták, hogy Jánossomorja még e problémás megoldással szedi a lomokat. A legtöbb településen utcák szerint lehelyezett konténerekkel oldják meg a feladatot. A szolgáltató mindenhol maga végzi a lomtalanítást, évi egyszer, egy meghatározott mennyiségig. A településnek az ingyenes lomtalanítás feletti részért kellene csak fizetnie.

 

 

Dr. Mihályi Zsuzsanna elmondta, szerinte azért valószínű, hogy szükség lesz évi kettő gyűjtésre. Dr. Kurunczi Károly pedig itt is a régi módszer mellett tört lándzsát. Hozzátette, úgy gondolná, erről a testületnek külön kellene döntenie, nem egy gazdasági terv részeként. Lőrincz György rámutatott, hogy nem emlékszik, hogy a lomtalanítás előző módjáról a testület határozott volna, bár kisebb módosításait évekkel később valóban tárgyalta. Ettől függetlenül most várják a lakosság javaslatait is. (A lomtalanítás változásainak részleteivel hamarosan külön foglalkozunk!)

 

 

Főbb célok 2020-ig:

 

•nyíltabb, átláthatóbb önkormányzati munka

•gazdasági előnyöket jelentő településfejlesztés

•pályázati lehetőségek, pályázati referens segítségével

•városmarketing

•városüzemeltetés új alapokon

•lehetőség szerint minden évben egy út felújítása

•kerékpárút fejlesztés az országhatár és Mosonmagyaróvár felé a város belterületén át

•a határ felé vivő út elmaradt szakaszainak felújítása

•járdafelújítás

•parkolóhelyek létesítése mindhárom településrészen

•önkormányzati ingatlanok hasznosítása, telkek kialakítása, önkormányzati bérlakás-létesítés

•közvilágítás-korszerűsítés

•internet szolgáltatás fejlesztése

•új önkormányzati honlap

•közterületek ápolása, fejlesztése

•játszóterek, fásítás,

•hulladékszállítás, szelektív gondolat erősítése

•hengermalom hasznosítása, helyi piactér és szabadtéri színpad

•intézmények energetikai korszerűsítése

•városkép védelme, városrészek sajátosságainak kiemelése

•turisztikai fejlesztések

•közterületek pihenőhelyeinek fejlesztése

•közbiztonság erősítése

•szociális fejlesztések, támogatások

•fiatalok helyben tartása, helyi ösztöndíj-rendszer

•civilek, sport, tömegsport és kultúra támogatása,

•adómorál javítása

•testvértelepülési kapcsolatok javítása

•kistérségi együttműködés javítása

•közlekedési rend felülvizsgálata

•Hanságliget és Újtanya helyzetének javítása

 

(Az anyag a felsoroltakon túl több célt is tartalmaz, részletesebben kifejtve, az anyag iránt a városházán érdeklődhetnek.)

 

JTV – HT

-hirdetés- -hirdetés-