-hirdetés- -hirdetés-

Vasárnap délelőtt 11-kor hangzott el a végső sípszó, partot fogtak az utolsó karcsapások is a városi uszodában. A szervezők a 130 résztvevő által megtett 130 kilométerre koccinthattak. A tettre pedig minden úszó büszke lehet.

Lőrincz György polgármester nyitotta meg az úszó maratont szombaton délelőtt, jelképezve, hogy az iskola ötlete az egész város számára fontos és az úszás népszerűsítését jelképezi. Stopperrel és sípszóval indították az első vállalkozó kedvű vízimádókat az uszodában, pontban szombaton délelőtt tízkor. Gyerekzsivajjal és hangos csobbanásokkal indult az első 24 órás úszás Jánossomorján. Az alsósok összteljesítménye 4 km lett, ez 160 hosszt jelent. A sok tanuló mellett civil szervezetek, helyi cégek és családok is váltották egymást a négy sávon, az úszás népszerűsítése érdekében.

 

Fotógaléria a képre kattintva

A felnőttek közül volt, aki rendszeres látogatója az uszodának, de akadnak olyanok is, akiket gyermekük csalt el a hétvégi rendezvényre. A sikert tükrözi, ha valaki itt döbben rá arra, hogy ez a sport olyan közös családi kikapcsolódást jelenthet, amit kár lenne kihagyni a jövőben – mondják a szervezők. A rendezvény ötlete az iskola két új testnevelő tanára, Szkiba Gábor és Bognár László fejéből pattant ki, akik az úszás lehetőségét, élményét szeretnék szélesebb körben megismertetni a lakókkal.

Akinek nem volt elég a délelőtti lehetőség, délután is visszatért a medencébe. Éjszaka pedig gyertyafényes úszással tisztelegtek a föld órája előtt. De néha még a szervezőknek is vízbe kell szállniuk, hogy a 24 órás folyamatos úszás megvalósuljon. Ám a csoda partot ért, sikerült a kitűzött cél, amit pezsgővel ünnepeltek meg a finisnél jelen lévők.

 

JTV