Papírcsákók és kokárdák, ezzel indultak csatába a legkisebb jánossomorjai huszárok. Az oktatási intézményekben pénteken ünnepelték a forradalom és szabadságharc évfordulóját. A hazaszeretettel, a szabadsággal ismerkedtek az óvodások pénteken. A csoportokban a lányok és a fiúk egyaránt visszautazhattak 1848-ba, amikor sok legény csapott fel katonának, kapott lóra, hogy megvédje a magyar hazát. Harcba vonulhattak az elnyomó osztrák hadak ellen, kokárdát tűzhettek, de megtanulhatták azt is, hogy nemzeti himnuszunk alatt bizony feszes vigyázzban kell állni.

 

 

Minden csoportban történetekkel, játékokkal és persze dalokkal emlékeztek meg a március ifjakról és a harcoló katonákról, na és persze a lányokról, akik ápolták a vitézeket. Az ünnepségek végén pedig a Szabadság Emlékoszlophoz vonultak a péteri ovisok. Itt a forradalmak emlékhelye előtt sokat tanultak a szabadságharcról, és arról is, hogy milyen fontos az emlékezés. Az óvónők számára az a fontos, hogy az ünneplés érzelmi töltetét megértessék a gyerekekkel, ami tovább érlelődhet bennük a későbbi évek alatt is, és erős hazaszeretetté válhat. Az iskolákban is a magyarságtudat erősítése volt a cél. Idén először már saját kis műsorral készültek a diákok és alsósoknak, felsősöknek egyaránt bemutatták a direkt gyereknyelven szóló mondanivalót.

A műsort László Zsuzsánna, az iskola egy hónapja érkezett, új pedagógusa rendezte, aki a magyarság érzését akarta megosztani a gyerekekkel. A műsort az iskola Lőrinczné Karácsony Hajnal vezet kórusa gyönyörű dalokkal tette kerekké.

 

 

 

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-