Szlovákiai magyar települések és a Mosoni-sík települései erősítették kapcsolatukat – Hagyományok és kultúrák találkozása a múltban és jelenben – e téma köré csoportosítva tartottak konferenciát szerdán Jánossomorja, Mosonszolnok, Levél, illetve szlovákiai magyar községek, Szímő, Kamocsa és Andód részvételével.

A Balassi Bálint Művelődési Házban Jánossomorja és Mosonszolnok polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A határon átnyúló kapcsolatokat erősítve Mosonszolnokon egy tájházat, Szímőn pedig kulturális központot hoznak létre egy Uniós pályázat segítségével. A többi együttműködő település pedig partnerként segítette a pályázatot. Bár az együttműködésben csak támogatóként vesz részt Jánossomorja, a projekt erősíti a települések kapcsolatát, ami további pályázati együttműködéseket is magában rejthet. Jánossomorjának ráadásul városként örömmel vállalt kötelessége, hogy segítse a kisebb, baráti településeket – mondta el Lőrincz György polgármester.

Fotógaléria a képekre kattintva

 

Az előadások között a turisztikai fejlesztésekről és a közösségi, kulturális vagy művészeti csoportok lehetőségeiről, segítéséről is volt szó. Kocsis Péter Jánossomorja és a zene kapcsolatát mutatta be előadásában. A kezdet Klafszky Katalin születésének éve volt, majd a zenei sor folytatódott Sós Antallal, a népművészet hazai mestere díjas dudással, aki Klafszky halálának évében született és élt ’75-ig amikor megjelentek a helyi amatőr zenekarok. (Például az Ayers Rock, Szobafogság, BGP, Bel-Canto Phobia, Bensörmens, Fröccsöcs, AdNoctum…)

 

Dr. Darabos Ferenc a NYME AK Turizmus Intézetének tanszékvezető igazgatója a térséget elemzte turisztikai szempontból, bemutatva az erősségeket és a gyengeségeket, fejlesztési lehetőségeket. Hangsúlyt kapott a turisztikai termékfejlesztés, a promóció összehangolása a szomszédos régiókkal szoros együttműködésben, helyi specialitásokra támaszkodó brand építése és Mosonmagyaróvár, mint a régió lehetséges, de egyelőre lehetőségek híján inkább csak vágyott kapuja.

 

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-