-hirdetés- -hirdetés-

A Mosonszentjánosi Kódex pár éve megjelent reprint kiadását nagy érdeklődéssel lapozgatták a nézők a mosonmagyaróvári Cselley-házban tartott múzeumi esten csütörtökön. Perger Gyula kódexkutató előadása a Mosoni-sík németsége körében egykor elterjedt házi kódexkészítésbe engedett bepillantást.

A bajor-osztrák eredetű heidebauerek feltehetően idetelepítésük óta vezettek kézzel írt családi kódexeket. Ebbe a vallási szövegek mellett megörökítették szokásaikat, játékaikat, életük nagyobb eseményeit. Feltehetően a téli, mezőgazdasági munkáktól mentes időszakokban egyre tovább és tovább írták a lapokat, amiket sok esetben utólag kötöttek egybe a családtagok. Ebből a házi biblia és kalendárium ötvözete alakult ki, amikből a családfők rendszeresen fel is olvastak, és tovább is adták gyerekeiknek, akik sokszor folytatták a kódexeket.

 

 

Thullner István helytörténész, Jánossomorja tiszteletbeli polgára maga is érdeklődve hallgatta az előadást. Elmondta, kutatásai során volt szerencséje végiglapozni a legtöbb kódexet, ezért is mondhatja, ahogy a Moson megyei németség legértékesebb emlékeiről van szó. Komoly kutatások is szövődtek már a kódexekhez, így például a belőle kiolvasható szokásokhoz, vallási-, népi játékokhoz.

A közel hetven kódex között képeseket is találtak. Perger Gyula most az illusztrációkat vette górcső alá, összehasonlítva mindegyik képes könyvet. Ezekből a legdíszesebb és legértékesebb a nálunk megtalált Mosonszentjánosi Kódex, amely nevét onnan kapta, hogy egy mosonszentjánosi családnál találták meg és vásárolták meg a gyűjtők. Az összes festett kódex két mosonszolnoki családhoz köthető, kimutatható, hogy Anthon Johannes Lang és az ő munkáját folytató, talán rokoni szálakkal is hozzá köthető Zwickl nevű készítő illusztrálta a könyveket.

A Mosonszentjánosi Kódexet (vagyis Der Sankt-Johanner Kodex) Johann Anton Lang 1809-ben írta és illusztrálta, amit e paraszt-kódex műfaj legszebben díszített, legértékesebb példányaként tartanak számon. Bőr és fatábla kötésű, 569 lapot tartalmaz. A szövegeket 51 színes illusztráció díszíti. A képeket porfestékből, tojásfehérjével keverte ki az alkotó, ez járult hozzá ahhoz, hogy a könyv képei máig jó állapotúak, fényesek. Ma a Pannonhalmi Apátság levéltárában őrzik.

A kutató megtalálta az eredeti, német nyomtatott kódexet is, melyet családról családra másoltak tovább – ez Jakob Bohr: Der Geistliche Glückshafen című műve, aminek teljes másolata az 1816 körül íródott Mosonszentjánosi Kódex, sőt, az összes metszetét is tartalmazza. Az előadáson láthattuk, a nyomtatott képeket hogyan másolták könyvről könyvre, hogy torzultak lassanként a képek. Azt, ahogy a barokkos díszítésekből, nyomdai kivitelezési technikákból aztán újraértelmezve egész más ábrák lettek az egyszerű emberek keze alatt. Jézusból például kendős parasztasszony vált, a metszetek vonalkás satírozását pedig festett, színes kockákként, vagy szalmakazalként értelmezte a másoló. A kutató azt is hangsúlyozta, valószínűleg nem helytálló teljesen az a tény, hogy a kódex ábrái teljes egészében a heidebauer kultúrát, korabeli viseleteket, tárgyakat, növényeket jelenítik meg. Az őskódex ábrái láttán elmondhatjuk, hogy sok esetben a 17. századi nyomtatott könyv ábráit igyekeztek másolni, amely sok bibliai történetet saját korába helyezve jelenített meg.  A másolás elhivatottságát jól példázza, hogy az eredeti könyvbe véletlenül belekötött állattani könyvlap ábrái is fellelhetők a másolt kódexben, illusztrációként.

A heidebauer kultúra sajátos világát is megmutatják a könyvek. Különleges például, hogy katolikus és protestáns szöveget egyaránt kerültek a könyvekbe, tehát felekezettől függetlenül másolták az énekeket, írásokat. A kódexek írása a XX. században elkopott, a könyvek pedig a kitelepítés viharában eltűntek. Sok pedig az ide költözők számára értéktelenné vált a hetvenes évekre.

A nézők, köztük a feltételezett leszármazottak is érdeklődve hallgatták az előadást. Sokuk még emlékszik egy-egy kallódó kódexre gyerekkorából. A Kárpát-medencében egyedülálló ez a fajta paraszti kódexirodalom, ami akár a mosoni sík egyik büszkesége is lehet. Egy kódexet a jánossomorjai helytörténeti gyűjteményben is láthatunk.

Perger Gyula elmondta: – “A 18 század végétől általános gyakorlat volt a kódexírás a heidebauer németség körében, ez a magyar nyelvterületre nem volt jellemző. A paraszti németség általános írás és olvasáskészséggel rendelkezett, ami a magyar paraszti rétegről nem mondható el. E vidék közössége rendkívül konzervatív volt. A témát kutató Kögl Szeverin írta róluk, hogy évtizedek óta járnak Mariazellbe, de nem fordul elő, hogy onnan akár egy új éneket is hoztak volna. Ez a kultúra megfelelt nekik évszázadok óta, azok a szokások jók voltak, nem engedtek be divathatásokat. A könyveknek is lehetett közösségi tudatmegőrző szerepe a hagyomány továbbadásában, évszázadok óta megőrizve pontosan az őseik kultúráját. Ismerünk hasonló iratokat az ország többi részéről, illusztrált énekeskönyveket, céhes naplókat, házasságleveleket, széldíszeket, de olyan minőségű és mennyiségű, egységes szemléletű, előre megszerkesztett anyagok egy közösségen belülről igazán nincsenek, csak szórványok. Több százat ismerünk, de az a maradék több százezer négyzetkilométerről összesen, itt meg pár falu paraszti közösségéből. Sajnos a kitelepítés végleg megszakította ezt a folyamatot, a ’70-es években még voltak a családoknál ilyen nem illusztrált kéziratok, de elveszítették kulturális közegüket, megszakadtak a családi kapcsolatok, nem volt szerepük. A gyanú szerint a kitelepített németek keveset vittek magukkal, tekintve, hogy alig pár bőrönddel indulhattak útnak… Tehát a kódexek többsége elveszhetett.” – zárta gondolatait a kutató.

 

Hauptmann Tamás

Instagram

Instagram has returned invalid data.