A JSE idén 22 millió forintot nyert a Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatán, melyet tárgyi eszközökre, személyi ráfordításra és utánpótlás nevelésre fordíthat az egyesület. Az összeg legnagyobb tétele egy új, korszerű gázkazán, valamint egy hozzá tartozó ezer literes víztartály, melyek az eddigi fatüzeléses rendszert válthatják fel.

 

Megújuló környezet

 

A tervek szerint hamarosan új jegykiadó helyiség és szurkolói wc várja majd meccsre látogatókat a sporttelepen. A kispadok előtti tér térkő és gumi borítást kap, a bejárat előtti, rendszeresen felázó területen pedig vízelnyelőt alakítanának ki.

 

Semmi gáz – lesz gáz!

 

A fűtéskorszerűsítés három és fél millió forintból valósul meg, ez egy kondenzációs gázkazánt és egy ezer literes puffertartályt foglal magába. Az épület új szigetelésével kiegészülve ez jelentős anyagi megtakarítást jelenthet a jövőben – fogalmazott Madarász Tibor, a JSE pályázati koordinátora. A tárgyi eszközök beszerzése egy nagyteljesítményű fűnyíró, valamint két új öntöződob beszerzésével egészül ki.

 

 

Támogatott utánpótlás

 

A pályázat fontos eleme az utánpótlás nevelés támogatása is. Madarász Tibor hangsúlyozta, hogy a támogatásnak köszönhetően egyetlen versenytől sem kell távol maradnia a fiataloknak, pedig több fronton is bizonyítaniuk kell – futsalbajnokság, nagypályás bajnokság – gyakran hosszú útra kelve. Az útiköltségen kívül a pályázatból finanszírozhatók az edzői bérek, a táborok, és jut sportszervásárlásra is.

 

Pénzek jönnek, pénzek mennek

 

A város 3,5 milliós önrésszel támogatja a pályázatot, melynek 22 milliós keretéből először egy másfél milliós tétel hívható le, ez jelenleg is folyamatban van. A tervek szerint a fűnyíró és az új öntözőrendszer október elejére megérkezik, és a fűtés korszerűsítésére sor kerülhet, még az idén. A teljes beruházás várhatóan 2015. június 30-ig fejeződik be, mely után a sporttelep működése nemcsak komfortosabbá, hanem gazdaságosabbá is válhat.

 

Prátser

-hirdetés- -hirdetés-