Erkölcsi értékekről, a helyes viselkedésről tanultak a gyerekek a Szemfüles drámatáborban múlt héten a Kozma Galériában. A tábort átszövő mesébe került táborlakók maguk kellett, hogy megoldjanak kérdéseket a becsületről, árulkodásról, és arról, hogy bizony milyen nehéz néha rátalálni az igazságra.

A hangtálakkal mély, gyógyító pihenés, a szerepjátékokkal személyiségfejlesztő játékok pörgése várt a gyerekekre a Szemfüles drámaműhely második táborában.

Fotógaléria a képekre kattintva!

 

A foglalkozások során sok gátat lebontó színjátszásra ösztönzik a gyerekeket egy-egy mese kapcsán. Idén a hansági mondavilágot dolgozták fel, de valójában a személyiség fejlesztése volt a cél, mondta el Fekete Annamária drámapedagógus, táborszervező, aki egy hétig több lelkes segítőjével, többek között Szélig Éva hangtálterapeuta – gyógypedagógussal dolgozott együtt.

A gyerekek hansági tündérekké változtak egy hétre. Királyuk megtiltotta nekik, hogy az emberekkel ismerkedjenek, akik szerinte gonoszak. Ám a királykisasszony mégis összebarátkozott egy emberrel, akit jónak ismert meg, és levelében titoktartásra kérte barátait. A gyerekeknek el kellett dönteniük, elárulják-e barátjukat, vagy hisznek neki. Különbséget kellett tenniük a jó és a rossz között. Ez nem volt egyszerű, hiszen a felnőttek, a király által elvárt viselkedés került szembe egy valójában igazságos és helyes értékítélettel. A gyerekek azonban ügyesebbek, mint sok felnőtt gondolná, olyan terv kieszelésébe fogtak, hogy a király összetalálkozzon egy emberrel és rájöjjön, az emberek nem is gonoszak.

 

 

A játékban megválaszolt erkölcsi kérdések később is segítik a gyerekek döntéseit. A rasszizmustól az előítéleteken át az igazság elmondásáig és a bátor kiállásig sok „életrevalót” kaptak a gyerekek az egy hét és a sok hasonló történet során. Bár a tábor most véget ért, tanév közben is folytatódik a játék a könyvtárban működő Szemfüles Műhelyben.

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-