Koncentrációzavar, a társas kapcsolatok nehézségei, együttműködési problémák. Ezeken a komoly gyermekkori gondokon segíthet egy különleges társsal való közös munka. A jánossomorjai gyerekek a lovakkal köthettek szoros barátságot, és hosszú hónapok után az eredmények is magukért beszélnek.

Egy éve még csak ismerkedett az állatokkal, a lovardai szabályokkal harminc, különböző tanulási nehézséggel küzdő gyerek. A jánossomorjai diákok pályázati segítséggel lovasterápiás programon vehettek részt Mosonszolnokon, a Daniló lovasiskolában, Dr. Wagner Kinga lovasterapeuta és munkatársai vezetésével. Akkor még félénken, zavartan közeledtek az állatokhoz.

Fotógaléria a képekre kattintva! 

Mára azonban igazi barátokká váltak. A tanév végével a szülőknek tartottak bemutatót szerdán lovaglásból, sorversenyekből. Négy csoportra osztva, kéthetente jártak ide. Megtanultak bánni az állatokkal, ápolni őket, de mára lovagolnak, és velük együtt különböző ügyességi feladatokat is végrehajtanak, sőt, versenyeken is sikerrel szerepelnek. Minden szabály pontos betartásával.

A gyerekek maguk is érzik a különleges kötődést és a fejlődést is. Az eredmények már az iskolai viselkedésükön is látszanak. A lóval közös munka fejleszti a koncentrációt, a mozgást és nem utolsó sorban a társas viselkedést. A gyerekeknek meg kellett találniuk az összhangot a lóval, társakká váltak, figyelnek egymásra.

Ősszel még lovagolhatnak a gyerekek egy kicsit, a program azonban nem folytatódik. Az iskola és a lovas szakemberek szeretnék pályázati forrásból beindítani a folyamatos iskolai lovas terápiát a harmadik osztályban. De két tábor is vár nyáron a jánossomorjai gyerekekre a MOL – Új Európa Alapítvány segítségével: hiperaktív és magatartásproblémás, illetve családi gondokkal küzdő, szüleiket elvesztett vagy otthonban élő gyerekeken segíthet majd a lovak gyógyító társasága. Az alapítvány által támogatott 20 gyerek között 15 jánossomorjai.

 

 

 

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-