Kikacagták Arany János, József Attila és Weöres Sándor műveit a városi könyvtárban – Nagy íróink ismert verseinek humoros átiratait olvasta fel Lackfi János költő a könyvtárban. A neves alkotó a kicsavart versekkel a magyar nyelv játékosságát és az irodalmat szeretné becsempészni a hétköznapokba. [Videó: Interjú és részletek az előadásból]
Lackfi János költő, műfordító múlt kedden a városi könyvtárban mutatkozott be a jánossomorjai közönségnek. A 42 éves művész 27 éve foglalkozik már írással, több folyóiratban dolgozik, számos irodalmi díj birtokosa. Prózák és cikkek mellett leginkább a versírással foglalkozik. Előszeretettel és humorral fordítja ki nagy íróink verset. Itt olvashat bővebben a szerzőről.
Fotógaléria a képekre kattintva!
Verseiben az ötgyermekes családapa mindennapjaiba is bepillanthattunk. Ez a vonal is sokakat vonzott az estére. De Lackfi-versekkel például már az általános iskolai tankönyvekben is találkozhatnak a diákok és a szülők.
Lackfi János most a városi könyvtár meghívására érkezett Jánossomorjára. A művész a közérthető irodalmat szereti leginkább, mint mondta, íróként sem felejti el soha, hogy az irodalom elsősorban közösségi élményt kell, hogy adjon, hiszen mindenkiben benne van a játékosság, és a történetek iránti igén.
Estjén nemcsak a versparódiákat és gyermekverseit mutatta meg. Példaképéről, Weöres Sándorról is sokat beszélt. A Weöres-emlékév kapcsán számos vidám anekdotát is felidézett a kortársak szerint is csodabogár-számba menő költőről.
Hauptmann Tamás
Füled bokáig
Részlet Lackfi János – Milyenek a magyarok című művéből
A magyar ember eltöprengett, vajon miből tudható, hogy ő éppen magyar.
Abból, hogy vallja, borban az igazság, ezért pár pohár után az asztalt kezdi csapdosni, és kijelenti, hogy mindig neki van igaza. Vallja azt is, hogy sörben a békesség, ezért pár korsó után jóságosan kijelenti, hogy mindenkit szeret, és mindenkinek igaza van. A pálinkában ilyem elvont fogalmak nincsenek, azt inni kell, a többi majd kiderül.
Abból, hogy minden külföldinek kész elmagyarázni, hogy nyelve agglutináló, mint a japán, vagyis kicsi darabkákból van összeragasztva minden egyes szó. A japánokkal egyébként abban is egyetért, hogy minden tisztességes ember először a vezetéknevét adja meg, s csak aztán a keresztnevét. Ez így logikus, nem tudni, miért nem értik az összes többiek!
Abból, hogy titkon büszke szitkozódási kultúrájára, és megszámolta már, hogy nevezetes „b” betűs szavunk különböző igekötőkkel felszerelve legalább kilencféle értelemmel bír.
Abból, hogy végtelen mennyiségben képes disznó vicceket, anyósvicceket, rendőrvicceket és zsidóvicceket mesélni.
Abból, hogy a tésztát édességnek tekinti, mákkal, dióval, lekvárral eszi, és ezzel idegrohamba kerget minden becsületes olaszt.
Abból, hogy hisz a szent Levesben, melyet az étkezés elején szolgálnak fel, a szent Savanyúságban, melyet a húsételhez szervíroznak, és a sajtról legfeljebb melegszendvics jut eszébe, semmiképp sem egy sajttál.
Abból, hogy míg az angol búcsúzás nélkül távozik, a magyar távozás nélkül búcsúzik.
Abból, hogy ajtóhoz érve előreengedi a hölgyeket, de bevág eléjük, ha kocsmába lép, hogy vadnyugati lovagiasságból saját testével fogja fel a repülő késeket.
Abból, hogy le és felsegíti a hölgyek kabátját akkor is, ha azok nem akarják.
Abból, hogy kötelességszerűen megjegyzi, magyar ember evés közben nem beszél. Mondja mindezt teli szájjal.
Abból, hogy mások egészségére kívánja a tüsszentést, pedig egy dán inkább bocsánatot kér miatta.
Abból, hogy nem tűri a böfögést, pedig a mongoloknál ez a háziak főztjének kötelező dicsérete.
Abból, hogy nyilvánosan orrot fúj, pedig ez Japánban súlyos illetlenség.
Abból, hogy rászól arra, aki szívja az orrát, vagy szemrehányóan zsebkendőt nyújt neki, és nem tűri az étellel való szörcsögést sem, pedig ezek Japánban vagy Kínában természetes dolgok.
Abból, hogy hegynek hívja a dombokat és tengernek legnagyobb tavát.
Abból, hogy kedvenc tejtermékei nevét sehogy sem tudja lefordítani nyugati nyelvekre. Nem, nem fromage blanc, nem is mascarpone, nem is cottage cheese, hanem tejföl. Értik? Meg tejszín meg túró meg Rudi.
Abból, hogy az összes nép fiaival ellentétben a jobb kezén hordja jegygyűrűjét, gyémántot pedig semmiképpen sem tetet bele, mert az flancolás.
Abból, hogy ha valami nem sikerül, ötszáz éve ugyanúgy rálegyint, hogy több is veszett Mohácsnál, ha meg valami végzetesen rosszul sikerül, akkor vérben forgó szemmel kiáltja: nekünk Mohács kell!
Abból, hogy gyerekként répát kell ennie, mert attól fog tudni fütyülni, és spenótot, mert attól lesz erős. Ha csak a vastartalom számít, afelől akár egy lapátot is szopogathatna.
Abból, hogy születésnapján meghúzgálják a fülét, és azt kívánják, bárcsak érne bokáig, pedig ez nem lenne se praktikus, sem esztétikus.
Abból, hogy tudja, ennek a listának még nem ért a végére, és lehet, hogy soha nem is fog.
