Az óvodások és az iskolások is megemlékeztek a 1848-49-es szabadságharcról és forradalomról pénteken. A legkisebbek kokárdát öltöttek és saját kezűleg készített nemzeti lobogókat tűztek ki a Hármashalomhoz, míg az iskolások a Boloct színtársulat műsorával emlékeztek.

Dobszó hívta csatába a Szentpéteri ovisokat pénteken a március 15. megemlékezésükön. A harcba induló katonákat a lányok búcsúztatták el versekkel és dalokkal. De nem csak verseket tanultak, nemzeti jelképeket is készítettek a héten az ovisok. A Szentpéteriek a kopjafához, míg a szentjánosi ovisok a Hármashalom emlékműhöz tűzték ki a saját kezűleg készített zászlóikat, kokárdáikat. A kicsik mindkét emlékműnél verseket szavaltak, ezzel emlékeztek a 166 évvel ezelőtt történtekre.

Fotógaléria a képre kattintva

 

Fotógaléria a képre kattintva

Az iskolások a művelődési házban ünnepeltek, ahol a városi műsor főpróbáját nézhették meg, amit a Mosonszél KuSzaSE Boloct színtársulata, a Balassi Bálint Ifjúsági Klub és a Cintia Wellness Club adott elő. A műsor a szabadságról, a szabadság eléréséről és kiharcolásáról szólt, azt próbálták hangsúlyozni, hogy most is meg lehet és meg is kell tenni mindent annak érdekében, hogy szabad maradjon a haza.

Az iskolások fontosnak tartják, hogy ne csak a tanórákon tanuljanak az 1848-as történésekről, a rajzszakkörösök plakátokat készítettek erre az alkalomra, de sokan egy versenyen is részt vettek, ahol megmutathatták, mi mindent tudnak a forradalomról és a szabadságharcról.

Fotógaléria a képre kattintva

A hét tagot számláló jánossomorjai Hármashalom Hagyományőrző Egyesület tavalyi felmérése alapján a gyerekek kevesebb, mint 10 százalékának van kokárdája, ezért az idei nemzeti ünnepen egy kokárdát és egy nemzeti dalt adtak minden első osztályos tanulónak.

 

-hirdetés- -hirdetés-