Hamarosan kezdődik a szelektív hulladékgyűjtés – Jánossomorján már osztják a kék gyűjtőedényeket, amibe a papírt, műanyagot és fémet válogathatjuk külön. A januárra tervezett start azért késett, mert az Uniós szabályozásoknak megfelelő, Németországban gyártott gyűjtőautók késve, csak a héten érkeztek meg a Jánossomorjai hulladékválogató központba.

Közel húsz jármű érkezett meg a héten, és ezzel indulhat a korábban még múlt nyárra, majd januárra várt szelektív gyűjtés. A Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. jánossomorjai válogatóközpontjának próbaüzeme sikerrel zárult nemrég. Az eddig a gyűjtőszigetekről ide hozott hulladék nagy dombokban és házméretű bálatömbökben várja, hogy újrahasznosítható nyersanyag vagy fűtőanyag legyen belőle, mint abból, ami majd a háztartásokból kerül ide. A kommunális hulladékot válogatósoron szabadítják meg a hasznosítható anyagoktól, majd ipari tüzelőt készítenek belőle. A szelektív szemetet frakciókra válogatják.

 

Árvay István, a hulladékgazdálkodási önkormányzati társulás elnöke elmondta, 25 ezer háztartásban látható, érezhető lépésként a kék kukák kihelyezésével kezdődik el a házhoz menő szelektív gyűjtés. – „Három frakciót gyűjthetünk a kék kukákba, az üvegen kívül mindent, amit a lakók idáig a szelektív szigetekre vittek, most otthon szépen kényelmesen össze tudják rakni.”

A komposztnak való barna kukákat igényelhették a lakosok, a szelektív kék kukákat a 71 önkormányzat osztja ki a lakosoknak. Jánossomorján a gyorsaság jegyében a házhoz szállítást is magára vállalta az önkormányzat. De ha nem akarunk addig várni, akkor a városháza udvarán is átvehetjük a magunkét minden szerda délelőtt és csütörtök délután. A kiosztás azonban még így is sokáig eltarthat, mondta Dr. Kurunczi Károly polgármester, aki szerint legalább két hónapig tart, amíg minden kuka odaér az ingatlantulajdonosokhoz. A két mód együttes alkalmazása a leggyorsabb mód, azonban még is lehetnek, akik nem felelősek és nehéz elérni őket. Ezért az összlakosság türelmét is kérjük. Eközben azonban – várhatóan a hónap végén – elindul a gyűjtés azokról a helyekről, ahol már munkába álltak a kék kukák.

Minden ingatlan, ahol eddig volt kuka, jogosult a kék edény használatára, kivéve azok, akik 10 ezer forintot meghaladóan tartoznak a szolgáltatónak.

 

Az üveghulladékot továbbra is a hulladékgyűjtő szigeteken dobhatjuk a tárolókba. Azonban e szigetek is új típusú konténereket kaptak, sőt némelyikre nemcsak ráismerni, rátalálni is nehezebb. Két konténersort nemrég áthelyezett az önkormányzat, az egyik a főút mellől a benzinkút mellé vándorolt, egy másikat pedig az orvosi kombinát parkolójába helyeztek.

Bár az új projekt-tervekben nem szerepelt az évek óta itt álló sziget, a baseball pályától mégsem tűnik el a konténersor. Ide saját pénzéből vásár újat a város. Az egyéb szemetet is befogadó Fehérkereszt utcai hulladékudvar pedig márciusra nyílhat meg, a tervek szerint hét közben két napon tart majd nyitva szombaton pedig hosszabb nyitva tartással várja a lakókat.

Az első szelektív gyűjtés február végén kezdődik, a kommunális hulladék gyűjtése változatlan marad.

 

 

Jánossomorja Város Önkormányzata felhívása a szelektív hulladékgyűjtésről:

 

A Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Kft. hamarosan megkezdi a szelektív hulladékgyűjtést – Február 6-tól osztják a kék kukákat Jánossomorján is!

Minden helyi háztartás díjmentesen jut hozzá a gyűjtőedényekhez

1 fős háztartás – 60 literes

2 fős háztartás – 80 vagy 120 literes

3 fős háztartás – 120 literes

4 vagy több fős háztartás – 240 literes

A kék edénybe három fajta hulladékot gyűjthetünk együttesen: 

PAPÍR (szennyeződésmentes papír, csomagolási hulladék, újságpapír, szórólap…)

MŰANYAG (műanyag italospalack, fólia, kimosott tisztítószeres flakonok…)

FÉM (fém italosdoboz…)

 

A hulladékokat a hulladékkezelő központban különválogatják.

AZ ÜVEGHULLADÉKOT A KÉK KUKÁBA RAKNI TILOS! Ezeket a hulladékgyűjtő szigeteken dobhatjuk a tárolókba. A Fehérkereszt utcai hulladékudvar várhatóan március elején nyílik meg!

Az első szelektív gyűjtés várhatóan a hónap végén kezdődik, amiről értesítik a város lakosságát!

 

A kommunális hulladék gyűjtése változatlan marad.

Jánossomorján is megkezdődött a szelektív gyűjtőedények kiosztása.

A kék kukákat Jánossomorja Város Önkormányzata házhoz viszi mindenkinek az elkövetkezendő hetekben.

A kukák gyorsabb, személyes átvételére is módot kínál az önkormányzat:

Minden héten Máró Antal településgondoknál a városházán az alábbi időpontokban:

minden szerdán 8-tól 11-ig

minden csütörtökön 13-tól 16 óráig

Jánossomorja Város Önkormányzata

-hirdetés- -hirdetés-